Az ország legmodernebb közvetítő kocsijában vágták meg a szilveszteri bulin fölvett házi videót – így kezdődött minden év Budavári Attila és Kovács Péter, a BK Filmstúdió Kft. alapítói számára, mígnem a bank egyszer bekopogtatott a hitelből finanszírozott autóért. A százmilliós befektetésből egy slusszkulcstartó, néhány kábel és többórányi profin megvágott családi felvétel maradt hátra.
„Az első perctől kezdve nagy falatnak tűnt a közvetítő kocsi, amelyet annak idején mi szereltünk fel technikával” – meséli Freiser Gábor, a Somos Video Kft. társtulajdonosa. Ez a beruházás ugyanis azt jelentette a BK Kft. számára, hogy két évig minden bevételt a törlesztésre kellett fordítaniuk, s ebbe beletört a bicskájuk. „Főként azért, mert a piac Magyarországon zárt, minden a kapcsolatokon múlik, s ezek nekik akkor nem voltak meg” – teszi hozzá Freiser Gábor, aki szerint a hat kamerával fölszerelt autó ma már eltartaná a két fiatal vállalkozót, akik gondolkodásban mindig az igények előtt jártak.
A történet azonban nem a filmszakmával indult. Amikor a kilencvenes évek elején az építőipar kezdte fölfedezni a gipszkartont, az eredetileg épületszobrász Budavári és Kovács már egy, az új technikára szakosodott céggel kóstolgatták a vállalkozói létet. Az 1993-ban alapított Schnellbau Kft. sorozatban kapta a megbízásokat, emellett szakoktatást is végzett: a Nógrád megyei szakmunkás-továbbképzést irányította. Mivel az igények egyre nőttek, a két barát céget alapított és telephelyet nyitott a gipszkarton forgalmazására. A Rigiteam Kft. azonban rövid időn belül, egy 11 milliós buktával, tönkrement. „Ott rontottuk el, hogy mi voltunk saját magunk legnagyobb vevői, és ahogy a Schnellbaunak nőttek a kinnlevőségei, úgy a Rigiteamnek egyre nagyobb veszteséget kellett elkönyvelnie. Mivel előbbinél voltak az alkalmazottaink, akiknek a családjáért erkölcsi felelősséget éreztünk, a megrendelők hátralékait inkább az utóbbi cégre hárítottuk” – emlékszik vissza Kovács Péter.
KOVÁCS PÉTER
■ Épületszobrász; a 28 főt foglalkoztató BK Filmstúdió Kft.-t 50-50 százalékban Budavári Attilával közösen tulajdonolja.
■ 40 éves, nős, két gyermek apja. Hobbija a motorozás, hajózás, búvárkodás, síelés.
BUDAVÁRI ATTILA
■ Épületszobrász, a BK Filmstúdió Kft. társtulajdonosa. Az 1997-ben alakult cég tavalyi 323 millió forintos bevételét díszletépítés, illetve stúdiók bérbeadása révén realizálta.
■ 40 éves, két gyermek apja. Hobbija a hajózás.
Csakhogy a hungarocellt, gipszet és műgyantát hamarosan fölváltotta a bakancs és a puskatus: a duót szétzilálta a katonaság. „Mire Peti 1989-ben újra előkerült, én már épületrestaurátorként dolgoztam. Ahogy sokan mások, akkoriban én is művészi magasságokba emelkedtem, mert szellemi szabadfoglalkozásúként kedvezőbb feltételekkel lehetett adót fizetni” – eleveníti föl az újratalálkozás körüli időket Budavári. Kovács ekkor már szintén vállalkozóként tevékenykedett, és – mint mondja – vattacukron kívül szinte mindent gyártott: parabolát panelházakra, emberi csontvázat biológiai szertárakba, de ha kellett, pulóvert is az ukrán piacra. Ám amikor Budavári Attilának segítségre volt szüksége, a régi barát nem sokat hezitált. Előbb alvállalkozóként szállt be a belvárosi homlokzatok gipszstukkóinak felújításába, hogy aztán 1993-ig a Budavári és Kovács Épületszobrász Gmk égisze alatt együtt tevékenykedjenek tovább.
Már javában zajlottak a gipszkartonozós idők, amikor egy régi filmgyári kapcsolaton keresztül filmes megrendelésekhez jutottak. Sokat köszönhettek Faragó Sándor építésznek, aki 1995-ben beajánlotta őket a Salma Hayek főszereplésével készülő The Hunchback of Notre Dame című tévéfilmbe. A Victor Hugo-regény Fóton zajló megfilmesítésén a Schnellbau Kft. 80 emberrel vett részt. Közben a gmk-t elkezdték felszámolni, az ott dolgozókat pedig fokozatosan átvették a kft.-be, amely 1997-től BK Filmstúdió Kft. néven működött tovább, s egyre több hazai reklám díszletéért felelt.
SZIGETI BÁZIS. Épp egy reklámfilmet forgattak a Hajógyári-szigeten, amikor a két cégtulajdonos körbesétált a terepen. Akkoriban még csak néhány bérlő árválkodott az értékes földterületen, amelynek nagy része teljesen elhanyagolt állapotban volt. Sétájuk során találtak egy olyan épületet, amely méretét tekintve alkalmasnak tűnt stúdiónak. Rögtön fel is vették a kapcsolatot a terület vagyonkezelőjével, aki kedvező ajánlatot adott a tető nélküli trafóházra. Mivel ekkoriban a Mafilmen kívül nem volt bérelhető műterem Budapesten és környékén, nem gondolkoztak sokat. A filmes munkákon kívül minden más tevékenységüket felszámolták, és 1996-ra teljesen kiköltöztek a szigetre, ahol nemsokára betonozott utak, parkosított közterületek és közvilágítás vonzotta a bérlőket.
Sarokpontok
■ A pofonokat csak úgy lehet megúszni, ha valaki nem lép a szorítóba; viszont akkor nem is nyerhet
■ A profit csak addig szempont, amíg nem kell tisztességtelen döntéseket hozni
■ Megbízható, erős csapathoz a régi gárda kell
Eddigi tízéves működésük alatt forgatott velük Jeremy Irons, John Cusack, Anette Bening, Scarlett Johanson és Nastasia Kinsky. Steven Spielberg München című szuperprodukciójába is szállítottak díszletet: a részben Magyarországon forgatott film számára a görög belső helyszíneket építették meg, emellett egy bank páncéltermét készítették el, amely aztán föl is robbant az egyik jelenetben.
A BK Filmstúdió Kft. műtermeiben évi 70 reklám, két-három játékfilm, valamint színházi és tévés produkciók (egyebek mellett a Barátok közt és a Jóban, rosszban szappanoperák) díszletei készülnek, de az arculatváltás utáni m1 tévécsatorna stúdióinak kialakítása is e cég nevéhez fűződik.