A mesterségesintelligencia-alapú ügynökök online vásárláshoz való használata növelheti a csalások, a visszaélések és az adatvédelmi incidensek kockázatát – írja a Reuters több bank, köztük a Natwest és a Bank of America közös közleménye alapján.
Az MI-ügynökök képességei jóval meghaladják a legtöbbek által használt chatbotokéit, mivel nemcsak hogy válaszolnak a feltett kérdésekre, hanem önállóan is képesek cselekedni, terveket készíteni és komplex feladatokat végrehajtani, külön programokat és eszközöket használva, a felhasználó minimális közreműködésével. Ennek keretében például a bankkártyaadatokat is meg lehet adni az ügynöknek, aki így helyettünk tud szállási foglalni vagy vásárolni.
A fogyasztók nem biztosak abban, hogy a mesterséges intelligencia az érdekeikben fog-e cselekedni. Attól tartanak, hogy a mesterségesintelligencia-ügynökök esetleg rossz dolgot vásárolnak, vagy túl sokat költenek – vagy, ami még rosszabb, elveszítik a pénzüket, csalások és visszaélések miatt. Nem biztosak benne, hogy védve lesznek-e, vagy kihez kell fordulniuk, ha valami rosszul sül el
– olvasható a jelentésben, amely kiemeli a legnagyobb kockázatokat is. Ezek között ott van az, hogy például a mesterségesintelligencia-ügynök lekéri az ügyfél kártyaadatait, és közvetlenül beírja azokat a weboldalakra, vagy hogy gyengébb védelmet nyújtó fizetési módot választanak.
A bankok egy sor javaslatot terveznek megvitatni a politikai döntéshozókkal ez ügyben, hogy a terület szabályozottabb legyen. Ennek egyik kulcsfontosságú pontja lenne, hogy fel kelljen tüntetni, ha egy MI-ügynök részt vesz a tranzakcióban, ahogy az is, hogy nagyobb védelemmel lássák el az ügyféladatokat.

