Belföld

Veszélyes hófúvások: riasztást is kiadtak

havazas(430x286).jpg (havazás)
havazas(430x286).jpg (havazás)

Megszűnt a kiterjedt havazás, de marad az erős, helyenként viharos szél többfelé hófúvással - figyelmeztet a meteorológia.

Hétfőn számottevő, nagy kiterjedési havazás már sehol sem várható. Futó hózáporokra azonban főként a Dunántúl nyugati felén és a középső országrészben számítani lehet. Egy-egy intenzívebb hózápor sem kizárt, amelyet esetleg dörgés-villámlás kísérhet. Ezekből rövid idő alatt néhány centi friss hóréteg képződhet helyben – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. 

Az északi, északkeleti szél délelőtt a Balaton tágabb környezetében és a Tiszántúlon még elérheti a 70 kilométer per órát, majd kissé mindenütt mérséklődik a légmozgás. Élénk-erős széllökésekre azonban egész nap számítani lehet.

Komolyabb hófúvásra délelőtt van esély Zala megye legdélebbi részén, valamint Somogy megye déli felében és Baranyában. Kisebb hóátfúvásokra azonban még délután is számítani kell a hóval borított vidékeken. Az ország több délnyugati járásában másodfokú riasztás volt érvényben. Ezt azóta első fokúra mérsékelték.

Az Időkép előrejelzése szerint kedden a napos időszakokat időnként gomolyfelhők zavarhatják meg, elszórtan hózáporok, a Dunántúlon intenzív hózáporok is lehetnek. Szeles marad az idő, nyugaton hófúvás továbbra is előfordulhat. Hajnalban többfelé -10 Celsius-fok alá csökkenhet a hőmérséklet, és napközben is fagyni fog.

Szerdán napos, száraz időre van kilátás, a légmozgás is mérséklődik. Emiatt nagyon hideg lesz a hajnal, helyenként -15 Celsius-fok köré csökkenhet a hőmérséklet, nappal is mindössze -2, -7 fok várható.

Az új év első napja kemény faggyal indul: többfelé is -15 Celsius-fok alá csökkenhet reggelre a hőmérséklet, ezért a szabadban szilveszterezés akár veszélyekkel is járhat – figyelmeztet az Időkép. Nappal 0 fok alatti maximumokra készülhetünk, a havasabb tájakon hidegebb lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik