Belföld

Juhász: Más fideszes is drogozott, nem csak Deutsch

Ezt állította az ATV-ben Juhász Péter, akivel Deutsch Tamás a stúdió előtt kezet fogott. Egyszerre nem ültek le vitázni.

A Start című műsorban Juhász megerősítette: tanúk vannak arra, hogy Deutsch Tamás korábban drogozott. (Korábban a kötelező iskolai drogteszt kapcsán a Fidesz politikusa a Parlament TV-nek azt mondta: ő soha életében semmilyen drogot nem próbált ki. Juhász erre úgy reagált: „Tamás, tudom, hogy drogoztál.” ) Az ATV-ben az ellenzéki politikus arról beszélt, hogy a tanúk az interneten már megszólaltak, készek bíróságon is beszélni arról, hogy korábban együtt drogoztak a fideszes politikussal. Az Együtt önkormányzati képviselője elismerte, ő maga drogfogyasztó volt, nem is azért szólalt meg, mert gondja van a drogozással, hanem mert álszentnek tartja, hogy Deutsch olyat állított, aminek az ellenkezőjére tanúk vannak.

„Ha a tanúk tíz százaléka tényleg vállalja, azt, amit most az internetes fórumokon állít, akkor nem lesz félnivalóm a bíróságon” – tette hozzá Juhász. Később a stúdióban Deutsch Tamás ezt cáfolta, Juhász állítását a személyes hitelességét érintő durva rágalmazásnak nevezte, ezért százszázalékos biztonsággal állította, hogy Juhász elveszti a pert. „Szegény Juhász ráfaragott” – tette hozzá.

Mint mondta: belátja, hogy bizonyos körökben szinte ballépés, de „sajnos” az a helyzet, hogy soha életében még csak ki sem próbált semmilyen kábítószert. Szerinte „Juhász állítólagos tanúi pont olyanok, mint Juhász”. A Fidesz EP-képviselője hozzátette, elege van abból, hogy magukat közéleti szereplőknek mondók széthazudják magukat, miként Juhász az V. kerületi önkormányzati ingatlanok ügyében is teszi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik