„Ismételten felszólítjuk a kormányt, hogy a hazai kis- és középvállalkozások versenyhelyzetének rombolása helyett a versenyhelyzet javításával foglakozzon. Teremtse meg a felzárkózás lehetőségét, és mondjon le az elvárt adó bevezetéséről. (…) Ne alkalmazza a kollektív bűnösség elvét” – fogalmazott a politikus, aki a Vállalkozók Pártjának elnökhelyettesi posztját is betölti.
Szatmáry Kristóf közölte: elfogadhatatlan számukra, hogy az elvárt adó ismételt bevezetése esetén a vállalkozásoké lenne a bizonyítás terhe. „Az adóbehajtást a kormány szerintünk nem elfogadható technikával kívánja megvalósítani, és megint a legkiszolgáltatottabb rétegektől próbálja ezt a pénzt beszedni” – mondta, majd hozzátette: az elvárt adó terve azért is elfogadhatatlan számukra, hiszen a jövedelmi viszonyok és nem az árbevétel alapján kell az adót megállapítani; emellett elfogadhatatlan az adószabályok év közbeni megváltoztatása.
Szatmáry Kristóf szerint a kormánynak más lehetősége is lenne, hogy pótolja a kieső adót: le kellene mondania a kommunikációs kiadásokról és a kormányzati negyed építéséről.
A pénzügyi tárca tervei szerint 2007 második félévében már fizetni kellene az elvárt adót, amelyből 30 milliárd forintra számít a kabinet.
