Philip Cooney, a Fehér Ház környezetvédelmi tanácsának korábbi vezetője egy kongresszusi meghallgatáson elmondta: összesen 181 javítást hajtott végre három olyan szakértői jelentésben, amely az emberi tevékenység által okozott globális felmelegedésről szólt. Cooney elismerte, hogy a jelentések tartalmát kiigazította, tompítva azok élét.
A hivatalos kormánypolitikát tükrözve belevette a jelentésekbe, hogy még sok a bizonytalanság a klímaváltozás tudományossága körül, és nem egyértelműen bizonyított a károsnak mondott gázok hatása a légköri melegedésre.
A volt fehér házi tisztviselő nemcsak elismerte, hogy lényegi változtatásokat hajtott végre a jelentéseken, még védelmébe is vette „szerkesztői” tevékenységét azon az alapon, hogy egy 2001-es tudományos akadémiai állásfoglalás szerint járt el.
Cooney kormányjelentéseket kozmetikázó szerepe 2005-ben derült ki, a The New York Times akkor megírta: a fehér házi tisztviselő olyan értelemben írta át a jelentéseket, hogy a ténylegesnél kisebbnek tűnjön az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának szerepe a globális felmelegedésben. Kétségbe vont olyan tudományos megállapításokat, amelyek pedig a klímaszakértők többségének véleményét tükrözték.
Cooney – aki kormányzati munkája előtt az American Petroleum Institute, a legerősebb olajipari lobbi megbízottjaként dolgozott a kongresszusban – az eset után elkerült a Fehér Házból, nem sokkal később az Exxon Mobil olajtermelő vállalat alkalmazottja lett.
