Gazdaság

Dupláját termeli az amerikai munkás a magyarénak

Több mint kétszer annyi hozzáadott értéket állít elő egy átlagos amerikai dolgozó egy évben, mint magyar társa, ráadásul a hatékonyságuk közötti különbség az utóbbi években tovább nőtt. Az adatokban az Egyesült Államok technológiai fölénye tükröződik, vagyis nem arról van szó, hogy a magyar munkavállaló sokat lazsál. A versenyben ráadásul Európa is vesztésre áll.

A munkaerő termelékenysége továbbra is az Egyesült Államokban a legmagasabb, a világ legerősebb gazdaságában dolgozók termelékenysége ráadásul évről évre nagyobb mértékben nő, mint a riválisoké – derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb adatsoraiból.

A statisztika szerint az Egyesült Államokban dolgozó átlagos munkás 2006-ban 63 885 dollárnyi hozzáadott értéket termelt; a listán második Írország átlagos munkása esetében ez az adat 55 986, a harmadik Luxemburg esetében pedig 55 641 dollár volt – áll a szervezet jelentésében. Összehasonlításként: a KSH adatai szerint az átlagos magyar foglalkoztatott 2006-ban 6 032 219 forintnyi hozzáadott értéket állított elő, míg az ILO szerint amerikai társa alig kevesebb, mint 13 millió forintnyi értéktöbbletet termelt.

Se szabadság, se ünnep

Az adatok az Egyesült Államok növekvő technológiai fölényét és jobb munkaerő-kihasználtságát mutatják Európával szemben – nyilatkozta lapunknak Adamecz Anna, a GKI kutatója.

Az OECD 2004-es adatai szerint például az átlagos amerikai dolgozó évente 1770 órát tölt munkával, míg a legerősebb európai gazdaságban dolgozó német társa 1423 órát dolgozik egy évben. A jelentős különbségnek több oka van: az amerikai munkahét általában több, mint 40 órás, az európaiak 3-6 hétig, az amerikaiak alig 2 hétig vannak szabadságon, ráadásul Európában több az ünnepnap, mint az újvilágban.

Vezetnek és elhúznak

De a nagyobb amerikai termelékenységet csak részben magyarázza a jóval hosszabb éves munkaidő: az Egyesült Államok technológiai fölényben is van Európával szemben, vagyis az amerikai munkások modernebb eszközökkel több hozzáadott értéket állítanak elő – magyarázta Adamecz Anna.

A különbség még szembetűnőbb, ha az amerikai és a magyar adatokat vetjük össze: az átlagos magyar 2004-ben 1777 órát dolgozott, vagyis 7 órával többet, mint amerikai társa, a megtermelt hozzáadott érték pedig nagyjából fele akkora volt.

Ráadásul a termelékenységi ráták közötti növekedés azt mutatja, hogy az amerikai technológiai fölény évről-évre növekszik – teszi hozzá a kutató, aki nem számít trendfordulóra a közeli jövőben. Az EU vezetői 2000-ben, Lisszabonban azt a célt tűzték ki, hogy 2010-re az unió lesz a világ legversenyképesebb térsége, de az ILO friss adatai nyomán eldőlt: a tervből semmi nem valósul meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik