Gazdaság

Jobbak vagyunk, mint Szlovénia?

A középmezőnyben maradt, de a 66.-ról a 45. helyre lépett előre a Világbank üzleti környezetet vizsgáló listáján Magyarország - írta a szerdán megjelenő tanulmány alapján a Népszabadság.

A Kelet-Európát és a volt szovjet térséget felölelő régió vezető reformországai közé sorolja a Világbank Magyarországot, Horvátországot, Macedóniát, Grúziát és Bulgáriát. Az üzleti környezet változását a világ 178 országában, tíz fő kategória alapján vizsgálta a Doing Business. A tanulmány szerint Magyarország látványosan javított helyezésén, ám így is a vizsgált uniós országok középmezőnyében maradt, bár megelőzte Csehországot, Bulgáriát, Romániát és Szlovéniát is. Magyarország egy év alatt 21 helyet lépett előre. Igaz, egy évvel korábban a hatvanadikról esett a hatvanhatodik helyre – idéz a lap a tanulmányból.

A Világbank elemzése jól tükrözi azokat a reformokat, amelyeket a világgazdaságban egymással versengő országok valósítanak meg. A visszaesés egyértelműen a reformok elmaradására utal, s persze arra, hogy a befektetők által is figyelt listán az ügyesebb országok megelőzik vetélytársaikat. A javítás pedig a reformok újabb hullámát sejteti – olvasható a Népszabadságban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik