Belföld

Tarlósék nem támogatják a szélsőjobbos túrát

Kitörés (kitörés)
Kitörés (kitörés)

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a fővárosi önkormányzat nem támogatja és nem is támogatta az úgynevezett Kitörés túrát, tehát Schmuck Andor, a Szocdemek elnöke "nem mondott igazat".

A Főpolgármesteri Hivatal csütörtök este az MTI-hez eljuttatott közleményében idézte a Teljesítménytúrázók Társaságának nyilatkozatát, amelyben Schmuck Andornak az ATV kereskedelmi csatorna szerda esti műsorában a Kitörés túrával kapcsolatban elhangzott állítására reagált.

“Schmuck nem mondott igazat”

Mint írták, a társaság közleményében megerősítette, hogy a Budapest Kupa teljesítménytúra mozgalommal kapcsolatban “sem a tőle független teljesítménytúra-szervezőket, sem az egyes teljesítménytúra rendezvényeket nem támogatja anyagilag és nem is támogatta”. Ennek alapján – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében – “a fővárosi önkormányzat a Börzsöny akciócsoportot sem anyagilag, sem más formában nem támogatja és nem is támogatta, tehát Schmuck Andor nem mondott igazat az ATV Egyenes beszéd műsorában.”

Schmuck Andor szerdán azt mondta a műsorban, hogy a Kitörés túra a Magyar Természetbarát Szövetség hivatalos túrája, a főváros által kiírt Budapest Kupa része, tehát a főváros támogatja és az eseménynaptárban is szerepel.

Tiltakozásra hívtak

A Szocdemek csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményükben közös tiltakozásra hívták a “demokratikus értékek iránt elkötelezett politikai erők képviselőit” a február 8-ára meghirdetett úgynevezett Kitörés túra ellen. Közleményükben – Schmuck Andor pártelnök szavait idézve – azt írták: az eseményről készített “tavalyi fényképek egyértelműen bizonyítják, hogy ez a túra nem más, mint a szélsőjobb újabb, egyre kevésbé eltitkolt provokációja, nem természetbarát, hanem nácibarát fővárosi esemény”. Követelték, hogy az eseményt töröljék a főváros által támogatott és hirdetett rendezvények közül, továbbá, hogy a főpolgármester indítson vizsgálatot.

A Főpolgármesteri Hivatal erre reagálva azt közölte, hogy Tarlós István főpolgármester felülvizsgáltatja a Fővárosi Önkormányzat által nyújtott, szabadidős programokat támogató pályázatokat, és vizsgálatot indít a Városházán is.

Nem derült ki, hogy mit támogatnak

Korábbi közleményében a Főpolgármesteri Hivatal azt írta: a tavalyi támogatási keretből kapott 300 ezer forint támogatást a Teljesítménytúrázók Társasága, amely a Budapesti Természetjáró Szövetség tagja. A társaság tavaly nyáron benyújtott pályázatában a Budapest Kupa túrasorozatra kért támogatást, és “pályázatukból nem derült ki”, hogy a Kitörést is támogatni kívánják.

Ezen felül azt is megvizsgálják, hogy miként használhatják Budapest érvénytelen logóját. A most folyó költségvetési egyeztetések során pedig azt is mérlegelik, hogy ez a társaság “a jövőben bármire is kaphat-e fővárosi támogatást” – írta a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

A természetjárók elhatárolódtak

A Magyar Természetjáró Szövetség csütörtökön szintén közleményben reagált az őket ért vádakra. Mint írták, visszautasítanak minden olyan állítást, amely a szövetséget a Kitörés 60 teljesítménytúra szervezésével, annak értékrendjével bármilyen módon kapcsolatba hozza. A korábbi nevén Magyar Természetbarát Szövetség nincs semmilyen kapcsolatban a Kitörés 60 teljesítménytúrát szervezőkkel, az a túra nem a szövetség hivatalos túrája, és azt semmilyen módon nem támogatják – hangsúlyozták.

Közlésük szerint a szövetség korábban semmilyen információval nem rendelkezett a Kitörés 60 teljesítménytúráról, azt eseménynaptárjában, kiadványaiban, honlapján nem szerepelteti és nem szerepeltette.

A Magyar Természetjáró Szövetség alapszabályában deklarált módon elhatárolódik politikai jellegű rendezvényektől, értékrendje ellentétes bármely diktatúra szélsőségével, életellenes eszméivel – tették hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik