Belföld

SS-bakancsos masírozást támogat a főváros?

A főváros is támogatja a Kitörés Túrát, amelyet a Budapest Kupa 2014 részeként rendeznek meg – mondta az ATV-ben a Magyar Szociáldemokraták Pártjának elnöke.

A főváros támogatásával, a Budapest Kupa 2014 részeként rendezik meg a Kitörés Túrát február 8-án éjjel – közölte Schmuck Andor, aki az adásban megmutatta a szervezet honlapját, ahol a díjak között feltüntetik például a másodosztályú vaskeresztet is. Az előző túrákról készült fotók között pedig olyanok is vannak, ahol SS-egyenruhába öltözött emberek láthatók a túrán. A politikus felhívta a figyelmet rá, hogy ez a túra a Magyar Természetjáró Szövetség hivatalos túrája, a főváros által kiírt Budapest Kupa része. Szerinte nagyon sok lelkes, tisztességes természetjáró van, „ám ez a csapat befészkelődik közéjük” és akkora a közöny, hogy ezt már senki nem veszi észre, automatikusan beveszik az eseménynaptárba. Schmuck szerint ez nem a természetjárók hibája.

A túrát a Hunyadi Hagyományőrző Társaság, a Börzsöny Akciócsoport és a Matasz katonai hagyományőrző tagozat rendezi. A Teljesítménytúrázók Társaságának honlapján ők azért nevezik extrémnek a túrát, mert csak megfelelő állóképességgel teljesíthető. A túra vélhetően népszerű, mivel indokoltnak tartják az előnevezést is, hogy ne legyen sorban állás. A szervezők azt kérik, hogy mindenki az emléktúrához méltóan viselkedjen, hiszen az történelmi megemlékezés is, bár politikai célja nincs!


A 2013-as túra
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Az emléktúra különlegessége, hogy több ellenőrző ponton is katonai hagyományőrző csapatok mutatják be a korabeli hadviselő feleket. „Az egyenruhákon, pecséteken alkalmanként felbukkanó tiltott önkényuralmi jelképek kizárólag a történeti hűség kedvéért, történelmi érdekességként, bemutató jelleggel szerepelnek! A hagyományőrző szereplőknél látható fegyverek vagy makettek, vagy hatástalanított darabok, vagy engedély nélkül tartható airsoft játék másolatok (üzemképtelen állapotban)! A szervezők és az ellenőrző pontokon résztvevő szereplők a hatályos jogszabályokat minden tekintetben betartják!”

A Kitörés 60 emlék- és teljesítménytúra honlapja már nem ennyire távolságtartó. Ott derül ki, hogy a cél, minden év februárjában megemlékezni azokról a magyar és német katonákról, akik „a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül hősiesen védték Budapestet – és ezzel együtt Nyugat-Európát – a bolsevik Vörös hadsereggel szemben. Miután 1944. karácsonyán a szovjet ostromgyűrű bezárult a vár körül, az “Európa Erőd” védői a harc nélküli lemészárlást jelentő kapituláció helyett – esküjükhöz híven – 1945. február 11-én a kitörést választották… Utunk során teljesítményünkkel tisztelgünk a hősi halottaknak és azoknak, akik mérhetetlen szenvedések árán, de életben maradtak” – írta a Börzsöny Akciócsoport.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik