Gazdaság

Gyorsforgalmi út épülne Magyarország és Erdély között

Gyorsforgalmi út építését tervezik a romániai Pete (Petea), Szatmárnémeti (Satu Mare) és Nagybánya (Baia Mare) között, újabb összeköttetést biztosítva Magyarország és Erdély között, jelentette be Tánczos Barna, a román szállításügyi minisztérium államtitkára.

Tájékoztatása szerint a minisztérium, a román kormány és az állami útkezelő társaság (CNADR) a Szatmár megyei Pete helységből kiinduló gyorsforgalmi utat tervez Szatmárnémeti és Nagybánya felé.

A tervek szerint az út összekötetésben lesz Halmi (Halmeu) határátkelővel is, amely Ukrajna felé biztosítja majd az európai színvonalú közlekedést és a megfelelő átjárhatóságot, mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő államtitkár.

Hozzátette: a Pete-Szatmárnémeti-Nagybánya gyorsforgalmi út lényegesen tehermentesíti majd a közúti forgalmat, és a halmi határátkelőhöz való csatlakozással Ukrajna felé is megfelelő színvonalú közlekedési folyosót nyit. – Az észak-nyugati régiónak remélhetőleg temérdek gazdasági előnye származik az infrastrukturális fejlesztésből. Ez az út ugyanis közvetlen összeköttetésben lesz a magyarországi M49-es jelű gyorsforgalmi úttal, amely a tervek szerint Csengersimánál csatlakozik majd a romániai közlekedési folyóhoz – fejtette ki Tánczos Barna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik