Gazdaság

Cégeknek indul energiatakarékossági pályázat

Több mint 100 milliárd forint jut 2015-ig a megújuló energiaforrások használatát, az energiatakarékosságot szolgáló programokra. Ezeket a támogatásokat magánszemélyek nem vehetik igénybe.

A három pályázati célra egyaránt október 24-től lehet beadni a pályamunkákat – mondta Huba Bence, a pályázatokat kiíró, elbíráló Energia Központ Kht. környezetvédelmi igazgatója. A magánszemélyek nem pályázhatnak, ugyanis azt Európai Unió nem támogatja, az ilyen pályázatokat csak magyar forrásokból finanszírozhatják.


10-50 százalék pályázható

A vállalkozások, költségvetési szervek, intézmények, nonprofit szervezetek a megújuló energiaforrások felhasználására 1-500 millió forintnyi támogatást nyerhetnek el. A többségi magántulajdonú nagyvállalatok 100-800 millió forintot is elnyerhetnek. A támogatások az összes költség 10-50 százalékát jelenthetik. Abban az esetben, ha egy másik cég valósítja meg, illetve üzemelteti a beruházást, akkor a támogatás legfeljebb 1 és 50 millió forint közötti.


Az energiatakarékossági fejlesztésekre külön pályázhatnak a kis- és közepes vállalkozások, költségvetési intézmények, szervezetek, nonprofit szervezetek, valamint olyan cégek, amelyek önkormányzatoknál, különféle intézményeknél, alapítványoknál vállalják az energiatakarékossági fejlesztés kivitelezését, üzemeltetését, részesedve az így elérhető megtakarításból.


Nem mindig kell önrész

Ebben az utóbbi konstrukcióban azoknak az intézményeknek, szervezeteknek, alapítványoknak, ahol megvalósul az energiatakarékossági fejlesztés, nem kell rendelkezniük önrésszel, saját hozzájárulásukat később a megtakarításból elérhető összeg egy részének átengedésével teljesítik.

Huba Bence kérdésre válaszolva elmondta: a megújuló energiaforrások használatára rendelkezésre álló összegből 63 milliárd forint, az energiatakarékossági intézkedésekre 41 milliárd forint fordítható a következő 8 évben. Ezt a forrást 85 százalékban az Európai Unió, 15 százalékban a magyar költségvetés finanszírozza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik