A Tebész a héten levélben kérte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-t (ÁPV), hogy közölje, mely vevők mekkora tulajdonrészhez jutottak az FHB részvényértékesítés során.
A hivatalos közlemény szerint az augusztus 29-i értékesítésben több mint két tucat hazai és nemzetközi (ausztriai, svájci, holland és angolszász) intézményi befektető szerzett egyenként legfeljebb 2-3 százalékig terjedő tulajdoni hányadot.
A Tebész a gazdasági társaságokról szóló törvény adta jogával élve megtekintette az FHB részvénykönyvét, amelyben az érdekvédelmi szövetség tájékoztatása szerint 1307 nevesített részvényes szerepel. Ebből kilenc letétkezelő, amelyek összesen 38 alszámlán tartják nyilván a náluk elhelyezett részvényeket.
A kilenc letétkezelőből háromnak a nevén egyenként 10 százalékos tulajdoni hányadot meghaladó részvény szerepel. Ezen kívül mindössze két nevesített részvényes rendelkezik 5 százaléknál nagyobb tulajdonnal.
A Tebész kisbefektetői szempontból megnyugtatónak találta az FHB új részvényesi összetételét. A helyzet teljes körű tisztázása érdekében azonban a szervezet felkérte az FHB vezetését, hogy a rendelkezésre álló törvényi eszközökkel hívja fel a három, egyenként 10 százaléknál nagyobb részvényállományt kezelő letétkezelőt a mögöttük álló részvényesek és tulajdoni hányaduk azonosítására.
