Rázós ügyek

Két legyet ütött egy csapásra az Európai Bizottság, amikor a múlt héten előrukkolt legújabb uniós energiapiaci javaslataival. A cél a lagymatag ágazat felrázása volt, s a Brüsszel által felszolgált sűrű „energiaital” egyszerre érte lórúgásként a babérjaikon eddig kényelmesen üldögélő természetes európai energiamonopóliumokat, illetve a kontinensen csillapíthatatlan étvággyal terjeszkedő orosz mamutcéget, a Gazpromot.

E.ON-logó eltávolítása. Szakad vagy nem szakad?

A José Manuel Barroso vezette brüsszeli testület elsősorban a földgáz- és az elektromosáram-piac túlnyomó részét ellenőrzésük alatt tartó óriásvállalatok számlájára írja, hogy tíz év szívós erőfeszítései ellenére sem sikerült teljesen megnyitni a vezetékes energiahordozók piacát a verseny előtt. Ennek hiányában a bizottság szerint a fogyasztóknak az indokoltnál jóval többet kell fizetniük az energiáért. Hiába választhatja meg szabadon a tagországok lakossága 2007. július elseje óta, hogy mely szolgáltatótól veszi meg a földgázt és az áramot, a legtöbb helyen egyszerűen nincs kik közül választani. Az energiapiac teljes vertikumában érdekelt természetes monopóliumok ugyanis lényegében nem engedik új szolgáltatók hozzáférését a hálózatokhoz. Ennek tudható be a bizottság szerint, hogy a korábbi liberalizációs intézkedések, amelyek előírták, hogy a társaságok a különböző tevékenységekre külön cégeket hozzanak létre, nem bizonyultak elég hatékonynak.

Brüsszel ezért most emelte a tétet, és arra akarja rákényszeríteni a német E.ON-t, a francia Electricité de France-t és még többeket, hogy mondjanak le az úgynevezett átviteli hálózatokban – azaz a nagyfeszültségű villanyvezetékekben és a nagy nyomású gázvezetékekben – meglévő érdekeltségeikről, adják el azokat semleges üzemeltetőknek. Utóbbiak az előzetes feltételezések szerint, profitjuk maximalizálását szem előtt tartva, egyértelműen abban lesznek érdekeltek, hogy minél több energiaszolgáltatónak hozzáférést biztosítsanak a hálózathoz. A javaslattevők szerint a termelői és értékesítési tevékenység és az energiahálózat tényleges tulajdonosi szétválasztása az egyetlen garancia arra, hogy élénküljön a verseny, a fogyasztók szélesebb kínálatból válasszanak, az érintett társaságok pedig tőkét fektessenek be az elöregedőben lévő infrastruktúra korszerűsítésébe.

A drasztikus megoldás azonban a birtokon belül lévő energiaóriásoknak érthető okból egyáltalán nincs ínyére, már csak azért sem, mert a hálózati tevékenységből meglehetősen komoly bevételük származik. „Ez erőszakos kisajátítás” – méltatlankodott a javaslat hallatán az RWE német energiaipari konszern egyik igazgatója.

TESSÉK VÁLASZTANI. Bizottsági illetékesek azonban cáfolják, hogy a kierőszakolt eladás lenne a vezetékhálózatok „kiszervezésének” egyetlen járható útja. A tulajdonosi szétválasztást úgy is meg lehet valósítani, hogy az anyavállalat részvényeit kettébontják, s egy részét az átviteli hálózatot tulajdonló társaság, a másikat pedig a többi tevékenységet folytató üzletrész örökli. A befektetők ebben az esetben mindkét cégben megtarthatják a részvényeiket, feltéve, hogy azok csak kisebbségi részesedést biztosítanak számukra. Brüsszel – egyes tagállamok ellenállására előre felkészülve – alternatívaként egy másik megoldást is elképzelhetőnek tart. Eszerint az anyacégnek formailag nem kell megválnia hálózati tulajdonától, de azt egy, az állam által kijelölt független rendszerirányítóra kell bíznia, amelynek feladata lesz a hálózat üzemeltetése és kereskedelmi értékesítése. Andris Piebalgs uniós energiaügyi biztos szerint ezzel a módszerrel megszűnik az az érdekkonfliktus, amely a jelenlegi helyzetet jellemzi.

„Igen ám, csakhogy más országok tapasztalatai messze nem azt bizonyítják, hogy a szétválasztás nagyobb versenyhez vezet, lökést ad a beruházásoknak és alacsonyabb árakat eredményez” – figyelmeztet Wulf Bernotat, a német E.ON igazgatótanácsának elnöke. Úgy tűnik, mindenki talál adatokat saját állításának igazolására, hiszen Neelie Kroes, az Európai Unió versenyjogi biztosa szerint 1998 és 2006 között 29 százalékkal drágult a villamos áram azokban az országokban, ahol egy kézben van az áramellátás és a hálózat, miközben ott, ahol a szétválasztás megtörtént, csak 6 százalékos volt az áremelkedés.

Brüsszel tervének legsebezhetőbb pontja, hogy azt két uniós nagyágyú, a természetes energiamonopóliumait foggal-körömmel védő Franciaország és Németország egyaránt elutasítja. Michael Glos német gazdasági miniszter és Christine Lagarde francia pénzügyminiszter kórusban ismételgetik, hogy a bizottság javaslata számukra elfogadhatatlan.

LEX GAZPROM. Sokkal kisebb ellenállásra lehet számítani viszont az energiacsomagnak azzal a javaslatával szemben, amely a tulajdonosi szétválasztás kötelezettségét az Európai Unió energiahálózatába befektetni kívánó EU-n kívüli cégekre is kiterjesztené. Azaz, a közösségen kívülről érkező társaságok közül is csak azok szerezhetnének számottevő tulajdonrészt az energiaátviteli hálózatban, amelyek sehol sem rendelkeznek érdekeltséggel a gázkitermelésben és a villamos áram előállításában, illetve az értékesítésben. Ez a feltétel gyakorlatilag megakadályozná az orosz Gazpromot abban, hogy többségi tulajdonosként bevásárolja magát az európai átviteli hálózatba. S bár a rendelkezés más országok Európa felé kacsingató energiacégeit is érinti, nem meglepő, hogy elemzők máris a „Lex Gazprom” nevet ragasztották rá.

Az unió tagállamait növekvő aggodalommal tölti el, hogy az orosz állam többségi tulajdonában lévő gázóriás – amely az EU földgázellátásának körülbelül az egynegyedét fedezi – a közösség liberális szabályozását kihasználva agresszív terjeszkedési kampányba kezdett Európában. Ez önmagában még nem lenne olyan nagy baj. Ám a Gazpromról jó okkal lehet feltételezni, hogy igazi energiafegyverként funkcionál a Kreml kezében, amely nem habozik a társaságot saját politikai céljaira felhasználni. Egyes tagállamok már hosszabb ideje sürgetik Brüsszelt, hogy tegyen valamit az „orosz veszély” ellen. Az Európai Bizottság elnöke azonban kategorikusan cáfolta, hogy a javaslatnak oroszellenes éle lenne. Számára a történet egyszerűen arról szól, hogy a külföldi cégek nem élvezhetnek versenyelőnyt uniós vetélytársaikkal szemben.

A javaslat értelmében az EU-n kívüli cégek csak akkor szerezhetnének részesedést az európai hálózatokban, ha előzőleg az Európai Bizottság olyan kétoldalú megállapodást kötött kormányukkal, amely a kölcsönösség elvét érvényesíti. Visszatérő panasz, hogy Oroszország az európai cégeknek nem enged hozzáférést saját energiapiacaihoz, miközben a Gazprommal szemben Európában nincs ilyen korlátozás. Az unió belső piacát érintő változások tehát jó ürügyet szolgáltatnak Brüsszelnek arra, hogy megpróbáljon a piacnyitás érdekében nyomást gyakorolni Moszkvára.

Az első indulatos moszkvai reakciók azért hagynak némi kétséget e lépés eredményessége felől. Konsztantyin Koszacsov, a Duma külügyi bizottságának elnöke a brüsszeli tervekre válaszul máris olyan megtorló lépéseket helyezett kilátásba, amelyek a külföldi cégeket távol tartanák az orosz stratégiai ágazatoktól. Alekszandr Sohin, a legnagyobb orosz üzleti szövetség vezetője számára pedig a bizottság javaslatai „uniós szintre emelik az állami protekcionizmust”.