A kormány döntését ismertető Szekeres Imre elmondta: 2007. december 31-én rögzítik a nyugdíjak aktuális összegét, amit a tényleges nyugdíjba vonulásig minden évben az adott évre meghatározott összeggel növelik. Így a tényleges nyugdíjba vonuláskor az érintetteknek választási lehetőségük lesz a hatályos szabályok szerint járó nyugdíj, illetve a nyugdíj évenkénti emelésekkel növelt összege között. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: azt szeretnék elérni, hogy azok, akik már rendelkeznek 20 év szolgálati idővel, ne menjenek csak azért nyugdíjba, mert később hátrány érné őket a nyugdíjszámítás miatt.
Szekeres Imre beszélt arról is: a benyújtott törvényjavaslat a hivatásos tiszteknél és tiszthelyettesekénél – akik rendelkeznek legalább 20 év szolgálati idővel – lehetőséget ad arra, hogy 2010. december 31-ig dönthessenek a magánnyugdíj-pénztári kilépésről, és visszatérhessenek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe, amennyiben ez nekik kedvezőbb.
A honvédelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy az idén átalakították a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezeteit mélyen, és hosszú távra kihatóan, például létrehozták az MH Összhaderőnemi Parancsnokságát az egységes parancsnoki struktúra kialakítása érdekében, csökkentették a szétaprózott szervezeteket, átalakították a hadkiegészítési és toborzási rendszert, a katonai egészségügyi feladatokat pedig összevonták, csökkentették a bürokráciát és növelték a csapatlétszámot.
A miniszter úgy látja, az átalakítások eredményeként átlátható vezetési struktúra, hatékonyan alkalmazható és költségtakarékosan fenntartható haderő jött létre. A Magyar Honvédség – mint mondta – jól képzett és felkészült katonákból áll, akiknek teljesítménye kiváló.
