Ezzel a hagyománnyal próbálnak szakítani most az amerikai Cornell University mérnökei: ők gyufaskatulya méretű, energiatakarékos csipekkel helyettesítenék a testesebb űreszközöket. A rajban dolgozó „morzsákat” ráadásul nem közvetlenül a Földről, hanem a Föld körüli pályáról kiindulva küldenék a világűrbe.
A kutatók úgy gondolják, hogy az apró, napelemekkel és szenzorokkal felszerelt szondákat a Lorentz-erő segítségével löknék ki a világűrbe. Ez a kölcsönhatás a mágneses térben mozgó, töltéssel rendelkező testekre hat – esetünkben pedig a hajtóerőt a Föld mágnessége adná. Ha a csipet megfelelően tervezik, akkor lehetőség van arra, hogy ezen eszközök a Lorentz-erőt kihasználva, azt évekig összegyűjtve és tárolva a Naprendszer tetszőleges pontjára utazzanak.
A Cornell tudósai jelenleg a NASA támogatásával laborban vizsgálják az új meghajtás lehetőségeit, és annak alkalmazhatóságát nagyobb, hagyományos szondákon. Mindeközben a csip-raj misszióján is dolgoznak: azok első küldetésére a Jupiter Európa nevű holdját szemelték ki. A tervek szerint a hagyományos rakétákkal a kozmoszba juttatott csipek egy évig „parkolnának” Föld körüli pályán. Ez alatt megfelelő mennyiségű energiát gyűjtenének, majd 2-4 év alatt utazva érnék el céljukat. A modellek szerint a parányi eszközök nem égnének el az égitest légkörébe érve, hanem sérülés nélkül a felszínre hullanának, ahol végül elemezhetnék a talajt, elsősorban életnyomok után kutatva. Ha eredménnyel járnak, egyszerű riasztást sugároznának a Földre, ami alapján már nagyobb szabású – és drágább – expedíciót szerveznének a kutatók.
