Gazdaság

Pénzfaló magyar vasút

Az állam 62 milliárd forintot juttat a MÁV-nak, amit a vasúttársaság hitelei egy részének visszafizetésére fordíthat. A vasúti reformból eddig mindössze annyi valósult meg, hogy bezártak 14 mellékvonalat. – írja a Népszava.

Nagy szüksége van a cégnek a friss pénzre, miután az elmúlt években tovább hízott a vesztesége, illetve az adóssága is. A lap értesülései szerint a döntően adójellegű többletbevételből származó 186 milliárd forintból 62 milliárdot még ebben a hónapban megkapja a MÁV. Ezzel „segítenék elő a személyszállítási és a pályafenntartási üzletág szétválasztását”.

A szakminiszter által régóta dédelgetett, de vontatottan haladó vasúti reform éppen a hatékonyabb gazdálkodást és a takarékosabb működést célozza. Ebből eddig annyi valósult meg, hogy februártól 14 vasúti mellékvonalon megszűnt a személyforgalom, az év közepétől pedig átalakult az utazási kedvezményrendszer.


A MÁV idén mintegy 160 milliárd forinttal több pénzhez jut a költségvetésből, mint az elmúlt években. Nem véletlenül: míg a vasúttársaság vesztesége 2002-ben 22 milliárd forint volt, addig ez a tétel 2005 végén 80, tavaly 104 milliárd forint volt. Ezzel párhuzamosan nőtt a társaság hitelállománya, amely a 2002-es 27 milliárdról 2005-ben már megközelítette a 200 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik