Gazdaság

A nagy PC-menetelés

Az óriási potenciált rejtő kínai számítógéppiac különleges kihívásokat is tartogat a HP és a Dell számára.

Néhány éve még nem esett hanyatt a számítógép-kínálattól, aki belépett a sanghaji Atlantic Ocean elektronikai áruházba. A boltok jószerivel csak néhány helyi gyártó termékeit és a „házilag” konfigurált no name masinákat árulták, a külföldi márkák alig voltak jelen. Mára teljesen megváltozott a helyzet. A külföldi vállalatok erőteljesen nyomulnak a kínai piacon, közülük is legagresszívebben a Hewlett-Packard (HP). A négyemeletes Atlantic Oceanben rögtön a bejáratnál piros-sárga lampionokkal hívja fel magára a figyelmet a HP boltja – az egyik abból a háromból, amely a földszinten található.

A kínai bevásárlóközpontok a globális PC-háború legjelentősebb csatatereivé váltak. Bár a domináns szereplő továbbra is a helyi Lenovo a maga 36 százalékos piaci részesedésével, a HP a tavalyi utolsó negyedévben már a harmadik helyre jött fel. Jelenleg több mint 9 százalékos részesedést mondhat magáénak, s így belátható közelségbe került a 13 százalékot birtokló pekingi Founder Technology Grouphoz. A negyedik helyen a Dell áll, amely három év alatt 7-ről szintén 9 százalék közelébe fokozta részesedését. „Mindenki akar egy jókora szeletet a kínai tortából” – mondja Stephen J. Felice, a Dell regionális igazgatója.


A nagy PC-menetelés 1

Kínai gépvásárló. A nyomuló multiknak az ázsiai cégekkel is meg kell küzdeniük. Fotó: Reuters

ROHAMTEMPÓ. Könnyű megérteni, hogy az amerikai társaságok miért terjesztik ki rivalizálásukat Kínára. Az International Data Corp. piackutató cég kimutatása szerint tavaly az Egyesült Államokban mindössze 2,6 százalékkal nőttek a PC-eladások, Kínában viszont 21 százalékkal, 23 millió darabra bővültek. Ilyen tempó mellett Kína 2013-ra meg fogja előzni az Egyesült Államokat a világ legnagyobb számítógéppiacaként – vetíti előre a technológiai tanácsadással foglalkozó New York-i Wolf Insights. Noha sem a HP, sem a Dell nem közöl külön adatokat kínai eladásairól, a San Franciscó-i American Technology Research (ATR) brókercég szerint azok a globális értékesítés kevesebb mint 2 százalékát teszik ki. Ezzel együtt a PC-gyártók nem tehetik meg, hogy kimaradnak a 19 milliárd dolláros piacról. „Kína a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága, ahol még igen alacsony a PC-penetráció – mutat rá Shaw Wu, az ATR elemzője -, így minden szereplő számára kiemelten fontos, hogy jelen legyen ott.”

Az amerikaiak keményen dolgoznak pozíciójuk javításáért. Michael Dell, a vezetéknevét viselő cég vezérigazgatója március 21-én személyesen mutatott be Sanghajban egy kifejezetten a kínai piacra szánt új modellt. A 340 dollárba kerülő Dell EC280 a hagyományos asztali gépekhez képest negyedével kevesebb áramot fogyaszt, és egyszerűbb is azoknál, hogy az első PC-használók is könnyen boldoguljanak vele. „Azt akartuk, hogy semmi olyasmi ne legyen benne, amire az embereknek nincs szükségük – magyarázza a koncepciót Darrel Ward, az új gépet megalkotó sanghaji K+F-csapat vezetője.

DÖMPING. A HP már három éve hozzálátott új kínai stratégiájának megvalósításához. A vállalatnak a sanghaji K+F-laboron kívül van egy kutatóközpontja is Pekingben, amely a hosszú távú projektekre összpontosít. Nyitott emellett 12 ügyfélszolgálati központot, s gombamód szaporodnak maguk a HP-termékeket árusító üzletek: számuk 2003-ban még csak 330 volt, ez év végére viszont el fogja érni a 2 ezret. A marketing részeként a HP sorra rendezi a termékbemutatókat, amelyeken a potenciális vevők a legdesignosabb újdonságokkal is megismerkedhetnek. „Divatosnak is kell lennünk” – hangoztatja Ding Hui, a HP pekingi marketingigazgatója.

Ahogyan a piacon egyre nagyobb a választék, a stílus valóban fontos tényezővé válik. Hszu Csiannak tavalyig három no name gépe volt, amelyeket informatikusként maga rakott össze. De amikor egy negyedikre vágyott, eszébe sem jutott, hogy Lenovót vegyen. „Nem néznek ki valami jól” – mondja. Inkább egy 750 dolláros, szuperfényes képernyőjű és karcolásbiztos házú HP laptop mellett döntött, mert elegánsabbnak találta.

A Hszu-féle vásárlók persze sokkal ritkábbak a kínai kisvárosokban, ahol a PC-penetráció messze elmarad a 7 százalékos országos átlagtól. Ez különösen a Dellnek okoz nehézséget, hiszen a társaság az értékesítésben arra épít, hogy a vevők már értenek a számítógéphez. Kínai üzlete ezért eddig döntően a vállalati ügyfelekre épült, ám mostanában a Dell már próbálkozik a közvetlen értékesítéssel, hogy az egyéni vásárlókat is elérje. Tavaly három úgynevezett élményközpontot nyitott Nancsingban és Csongkingban, ahol a leendő vevők kipróbálhatják a PC-ket és tanácsot kérhetnek a megrendeléssel kapcsolatban. „A központokat azért találtuk ki, hogy az emberek testközelből is megismerhessék termékeinket” – mondja Alex Yung, a Dell Észak-Ázsiáért felelős értékesítési igazgatója.

A nagy PC-menetelés 2


A nagy PC-menetelés 3

A nagy PC-menetelés 4

Amerikában tavaly 2,6 százalékkal nõttek a PC-eladások, míg Kínában 21 százalékkal. Ilyen tempó mellett 2013-ra Kína lehet a legnagyobb piac.

A nagy PC-menetelés 5

A Dell kutatási téren is erősít Kínában. Öt éve létesített sanghaji K+F-központja már ötszáz embert foglalkoztat, kétszázzal többet, mint tavaly.

A külföldi gyártók jelenléte miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik a Lenovóra. Piaci részesedése a hagyományos asztali gépek szegmensének zsugorodása ellenére is nő ugyan – az IBM PC-üzletágának 2005-ös felvásárlása 5 százalékpontot dobott rajta -, nyereségessége viszont romlik: profitrátája 2006 első negyedévében még 6,5 százalék volt, az év végére azonban 5,1 százalékra gyengült, főként azért, mert a külföldi cégek miatt erősödő versenyben kénytelen volt csökkenteni árait. Ráadásul mindeddig nem tudta igazán beverekedni magát a globális élmezőnybe, mivel az egykori IBM-használók közül sokakat elriasztott a tulajdonosváltás. Csen Sao-peng, a Lenovo Kínáért és Hongkongért felelős elnöke mindazonáltal elutasítja azt a felvetést, hogy a hazai piacon erodálódna az előnyük. „Egyetlen másik gyártónak sincs olyan erős termékportfóliója, mint nekünk” – jelenti ki.

Miként olyan kiterjedt értékesítése hálózata sem. A Lenovo immár több mint 12 ezer üzletben forgalmazza számítógépeit, s az idén további ezer boltot nyit. „Ez a mi adunk a versenyben” – mondja Csen. A Lenovo a kínai vidéken is nyomul az agrártermelőknek szánt 650 dolláros PC-jével és a falusi számítógép-használat erősítését célzó kampányával. William J. Amelio vezérigazgató, aki korábban a Dell ázsiai divíziójának alelnöke volt, a menedzsmentet is felturbózta azzal, hogy átcsábított sok munkatársat a riválisoktól.

A HP és a Dell számára a legnagyobb kihívás az, miként érjék el a vásárlókat. Az Egyesült Államokban, Európában és Japánban a számítógép-felhasználók általában a nagyvárosokban koncentrálódnak, Kínában viszont a potenciális PC-vásárlók fele a kisebb városokban és településeken él. „Háromezer városba kell szétküldeni a marketingeseket, hogy kiépítsék a kapcsolatokat – mondja Roger L. Kay, az Endpoint Technologies Associates tanácsadó cég elnöke -, ez őrült nagy feladat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik