A legeredményesebb év volt 2006
A takarék- szövetkezetek központi bankja, a Takarékbank 2006-ban – előzetes terveivel összhangban – fennállásának legeredményesebb évét zárta. A nem auditált adózás utáni eredmény 1170 millió forint, ami 18,5 százalékos növekedést mutat a 2005-ben elért eredményhez képest. A mérlegfőösszeg 2006. december 31-én meghaladta a 273,6 milliárd forintot: ez az előző év végéhez viszonyítva 2 százalékos növekedést jelent, miközben a működési költségek a tavalyi adatokat mindössze 1 százalékkal haladták meg. A Takarékbank egyedi helyzetben van a bankrendszerben: a többségi tulajdonosok – a takarékszövetkezetek – képviselik egyben legfontosabb ügyfélcsoportját is. A bank pozícióját tehát a szövetkezetekkel folytatott együttműködés határozza meg.
Hasonló dinamikájú növekedés tapasztalható a szektor mérlegfőösszegének terén is, amely 1125 milliárd forintra növekedett az előző évi 1038 milliárd forintról.
A második legnagyobb „bank”
Az integráció eszközállományán belül a legnagyobb arányt az ügyfeleknek nyújtott hitelek képviselik, a lakossági hitelállomány tavaly meghaladta a 264 milliárd forintot. Jelentősen gyarapodott az önkormányzati hitelállomány is, év végére elérte a 8 milliárd forintot. A takarékszövetkezeteknél 2006-ban 596 önkormányzat vezetett számlát (ez a számadat a hazai bankok rangsorában ugyancsak a második helyet jelenti), összesített betétállományuk megközelítette a 12 milliárd forintot.
Betétekért keresik
A szövetkezeti hitelintézetek sajátossága, hogy a kereskedelmi bankoktól eltérően a forrásoldali növekedés motorja a betétállomány gyarapodása. Az integrált takarékszövetkezetek ügyfelekkel szembeni kötelezettsége 2006 végére meghaladta a 990 milliárd forintot, ebből a lakossági betétállomány 839,9 milliárd forintot tesz ki.
Miheztartás végett: a bakszektor teljes lakossági betétállománya 2006 végén – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerint 4000 milliárd forintot tett ki.
Az integrált takarékszövetkezetek üzemeltetik egyébként a második legnagyobb ATM-hálózatot is Magyarországon: az ország 554 pontján vehetnek fel azonos kondíciók mellett készpénzt az ügyfelek.
