A Pénzügyminisztérium (PM) áprilisban a GDP 6,6 százalékára módosította a konvergenciaprogramban korábban rögzítetett, GDP arányosan 6,8 százalékos 2007. évi eredményszemléletű (ESA’95) és 6,2 százalékra 6,6 százalékról a pénzforgalmi szemléletű hiányprognózisát.
Eszerint a PM 45 milliárd forinttal csökkentette az 504 milliárd forintos társasági adó előirányzatot, mivel az Alkotmánybíróság megsemmisítette az elvárt adóra vonatkozó szabályozást. A nettó kiadásokat 75 milliárddal növeli a közszférában született bérmegállapodás. A vártnál magasabb infláció miatt 60 milliárd forinttal nőnek a nyugdíjkiadások.
Pénzforgalmi előrejelzésében a PM azzal számol, hogy járulékokból, a személyi jövedelemadóból és jövedéki adóból összesen mintegy 100 milliárd forint többletbefizetés várható. A konvergencia programban feltételezettnél erősebb árfolyam és kisebb hozamok következtében 70 milliárd forinttal a kamatkiadások, és az egyenleget javítja a 88 milliárd forinttal kisebb összegű adósságátvállalás is.
A jelzett folyamatok hátterét megvilágító jelentés szerint 2007-ben a GDP a konvergenciaprogramban rögzített 2,2 százalékkal nő. A nemzetgazdaság egészében a bruttó átlagkereset a korábban vártnál egy százalékponttal gyorsabban, 8 százalékkal emelkedik, miközben az infláció éves átlagban 7 százalékra gyorsul a prognosztizált 6,2 százalékkal szemben.
