Foci

Ismét bűnhődnek a klubok – büntetett az MLSZ

A Haladás, a Videoton, a Ferencváros és a Diósgyőr mellett Csertői Aurél vezetőedző is fizethet a szövetségi kasszába.

Az mlsz.hu tájékoztatása szerint az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi ülésén 100 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte Csertői Aurélt, mert a Haladás vezetőedzője a mérkőzés után, a médiumok számára előírt nyilatkozattételi kötelezettségének nem tett eleget, emellett a szombathelyi csapatot, mint visszaesőt a rendzavarások miatt 200 ezerre büntette.

A Fehérvár 200 ezer, míg az FTC 300 ezer forint pénzbüntetést kapott a két együttes összecsapásán történt rendezési hiányosságok, illetve a hazai és vendégdrukkerek rendzavarásai miatt.

Rájár a rúd a Diósgyőrre is, amely nem fizette be a kiszabott 3 millió 250 ezer forintos bírságot melyet a Tornyi Barnabás edzővel szembeni tartozás miatt szabott ki számára az MLSZ, ráadásul a szövetség a mulasztás napjától (július 8.) kezdve mérkőzésenként 3-3 bajnoki pontot von le az NB II-be kieső miskolci együttestől.

A játékosok sem úszták meg: Molnár Balázs négy, Lattenstein Norbert és Nagy Gábor két-két, Molnár Zoltán és Rodenbücher István pedig egy-egy meccsre szóló eltiltást kapott, míg Srdan Stanic korábbi, két találkozóra szóló büntetése továbbra is hatályos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik