Gazdaság

Medián: mérséklődött a pesszimizmus

Az év eleji áremelkedések mély nyomot hagytak a gazdaság helyzetének és kilátásainak megítélésében. Áprilisra mégis valamelyest megnyugodott a közhangulat, így az elmúlt három hónapot összességében leginkább „átmeneti időszak”-ként lehet értelmezni – összegzi legfrissebb kutatási adatait a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet.

A Median gazdasági közhangulat indexének értéke 2007 első negyedében megközelítette a tavaly nyári negatív rekordot, az idei mélypontot a februárban mért érték jelentette. Az áprilisi mutató így az előző hónaphoz viszonyítva javulást, a decemberi értékhez képest mégis kisebb mértékű visszaesést jelent.

Az év elejei romló adatok mögött valószínűleg a – választási éveket nem számítva – korábbi években is kimutatható szezonális hatások húzódnak meg, amikor a karácsonyi költekezés után a háztartások szembesülnek az év elején rendre megnövekedő kiadásokkal. Az áremelkedések mértéke azonban idén nagyobb volt, mint a korábbi években, így a „sokkhatás” elmúltával sem jutott vissza az index a tavaly év végi szintre.

Az elmúlt egy év sokkoló

A gazdasági közhangulat négy vizsgált tényezője ugyanakkor egyáltalán nem változott egységesen. A háztartás jövő évi kilátásaira vonatkozó becslések – amelyeknél 2006. április és július között a legnagyobb zuhanás következett be – lényegében stagnálnak, vagy más megközelítésben: stabilizálódtak.

A lakosság szemében a legnagyobb probléma továbbra is az ország elmúlt 12 havi teljesítményével van, ennek megítélése – több kilengés után – márciusra az eddig mért legalacsonyabb szintre süllyedt, igaz egy hónappal később újra javult valamelyest.

A december óta bekövetkezett visszaesés részben annak tulajdonítható, hogy mostanra olyanok is csatlakoztak a pesszimisták táborához, akik korábban relatíve bizakodónak számítottak. Márciusra jelentősen romlott a magas jövedelműek és a diplomások véleménye is, de a hullámvölgy nem tartott sokáig és áprilisban mát újra ezek a csoportok voltak a legkevésbé borúlátóak.

A pártszimpátia továbbra is jelentősen befolyásolja a gazdasági állapotok értékelését, a kormánypártok szimpatizánsai a reformok beindulásával valamivel optimistábbak lettek, míg a Fidesz szavazói, illetve a pártpreferenciával nem rendelkezők a leginkább borúlátóak.

Több átmeneti javulás

A munkanélküliségre vonatkozó becslések 2006 végén mért javulása szintén átmenetinek bizonyult, az inflációs kilátások viszont jelentősen javultak az előző hónapokhoz képest. Április elején az elmúlt évre becsült infláció átlagosan már csak 1 százalékkal marad el a következő évre becsült értéktől. Ezzel megtört a tavaly május óta egyértelmű trend: a megszorító intézkedések bejelentése óta a lakosság az áremelkedés mértékének a növekedését valószínűsítette, most inkább a stagnálására számít.

A gazdaság állapotába vetett bizalom megingása ugyanakkor nem nyomja rá a bélyegét a fogyasztási tervekre, a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó vásárlási kedv ugyanis szinte változatlan.

Ugyanígy, a kormányzati megszorítások a hitelfelvételi szándékokat sem tudták érdemben befolyásolni (a jelenleg is érezhető, enyhén csökkenő tendencia valójában már 2005-ben elkezdődött). Lehet, hogy a lakosság éppen „hangulatjavítóként” tekint a vásárlásra, és „csak azért sem” mond le a költekezésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik