Diplomamunka

A hallgatók akár többször is intézményt válthatnak, attól függően, hol kapnak magasabb képzést.

Mivel mindegyik dolgozata ötös lett, az egyik diákjának, Keszei Ernő, az ELTE fizikai-kémiai tanszékének vezetője megajánlotta a jelest. Amiikor az ifjú megjelent nála, hogy beírassa a jegyet az indexébe, a tanár – aki a félév során mindössze kétszer látta – megkérdezte tőle, miért nem járt az előadásaira. A diák nem tagadta, hogy ő otthon, a könyvekből készült, s az internetre feltett előző évi vizsgakérdések alapján is könnyedén vette az akadályokat. „Elgondolkoztam azon, hogy ha 2006-tól az első három évben mindenki – kvalitástól, ambíciótól függetlenül – ugyanazt az egységes szintre hozó, alapozó képzést kapja, akkor mennyire fog ez a diák unatkozni, ha már most sem elegendő neki a megterhelés” – mondja az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért nevű civil szervezet alapító tagjaként is ismert Keszei Ernő.

A közgazdászképzésben is hasonló a helyzet: a Corvinus Egyetemen az első három év kötelező tananyagából kikerült sok olyan, elméleti rálátást nyújtó tanegység, amely a közgazdasági alapműveltség elsajátítását, a látókör szélesítését szolgálta. Így például nem kell már mindenkinek közgazdasági elmélettörténetet tanulnia, és a különféle gazdasági rendszereket feltérképező, összehasonlító gazdaságtan sem kötelező. Beszűkült a matematikaoktatás is, s ennek pótlására a master képzés két évében sem nagyon nyílik lehetőség.

Változó felsőoktatás KÉPZÉSI REFORM. A bolognai folyamat jegyében a magyar felsőoktatás idomul az angolszász típusú lineáris képzéshez. A 3+2+3 éves képzés első szakasza, az úgynevezett bachelor szint is garantálja, hogy piacképes diplomát szerezzen a hallgató. A kiváló teljesítményt nyújtó diákok 20-25 százaléka folytathatja államilag finanszírozott képzés keretében tanulmányait a master szinten, míg 20-25 százalékuk felsőfokú szakképzésbe mehet át a munkaerő-piaci igényekhez igazodva. A doktorandusz, vagy PhD-képzésben még korlátozottabb az államilag finanszírozott férőhelyek száma. Ezen a területen nem kellett visszavonulót fújni a szaktárcának, az eredeti terveknek megfelelően halad a reform. Ugyanakkor a háttérből sok kritika kíséri a változásokat. HATÁLYBA LÉPÉS. Az új struktúra a tervek szerint általános jelleggel 2006 szeptemberétől lép életbe, de „úttörőként” már ebben a tanévben is több intézmény informatikai kara kezdte meg e szisztéma szerint a képzést. A 2005/2006-os tanévben a műszaki, az agrár, a rendvédelmi és a honvédelmi területeken térnek át az angolszász modellre. A művé-szeti, a jogász és az orvosképzés más európai országokhoz hasonlóan nálunk sem változik. Várható, hogy ha kormányváltásra kerül sor, kitolódik a hatálybalépés időpontja, esetleg kardinális pontokon is módosul a törvény. HALLGATÓI JOGOK. A hallgatók akár többször is intézményt válthatnak, attól függően, hol kapnak magasabb képzést, sőt más európai felsőoktatási intézményben is gyarapíthatják tudásukat. A diákok ösztöndíjukat, szociális ellátásukat is magukkal vihetik, a diákhitelt pedig a tervek szerint az EU valamennyi tagországában felhasználhatják. Egy diploma megszerzése ingyenes. E területen teljes a politikai, szakmai konszenzus, kérdés, hogy a szükséges források biztosíthatók-e a költségvetésből. OKTATÓ STÁTUS. Az oktatók továbbra is közalkalmazottak maradnak, ami védettséget nyújt számukra, ugyanakkor szigorodik a szerepvállalásuk: a minőségi képzés érdekében egy tanár egyszerre egy helyen lehet főállásban, s egy vendégoktatói állást vállalhat. A korábban bírált teljesítményelvű bérezés mégis érvényesülni fog. INTÉZMÉNYIRÁNYÍTÁSI REFORM. Az egyetemek élén a rektor és az Irányító Testület áll. Ez utóbbiba az oktatási tárca is delegál tagokat, ők azonban kisebbségben lesznek, s a kiegyensúlyozott működtetés érdekében üzleti szempontokat hivatottak érvényesíteni. A szaktárca e területen lépett a legnagyobbat vissza, ugyanis eredetileg a gazdasági menedzsment főszerepet játszott volna az intézmények vezetésében. Kérdés, mennyire harmonikusan tudnak majd együttműködni a gazdasági szféra „küldöttei” az akadémiai-szakmai nívót tartani hivatott egyetemi oktatókkal. ÖNÁLLÓSÁG. Az intézmények saját maguk kezelik vagyonukat, dönthetnek gazdasági társasággal való szerződésről, hitelfelvételről. 2006-tól növekedhetnek a költségtérítéses képzés díjai. Az éves minimális tandíj a bölcsészkaron 480 ezer, a természettudományi karon 720 ezer, a művészeti karokon 1,08 millió forint lehet.

Ezeket a kezdeti benyomásokat, oktatói aggályokat tovább fokozza az attól való félelem, hogy a verseny valóban a legkiválóbb intézményeknek kedvez-e, vagy a tömegképzésre berendezkedett, alacsony bejutási elvárásokat támasztó, közepes forrásigényű és éppen emiatt közepes színvonalat nyújtó karoknak, szakoknak. A felsőoktatás átalakításáról szóló törvényjavaslatot mindazonáltal még a tavaszi ülésszakon elfogadhatja az Országgyűlés. A Figyelő úgy értesült, eddig 21-szer írták át, s bár a kormány heteken belül a parlament elé terjeszti, még mindig nincs „letisztázott állapotban” (a főbb pontokat lásd a 24-25.oldalon). A szakmai szervezetek naponta „bombázzák” bíráló, módosító javaslataikkal a tárcát, annak ellenére, hogy november végén egyszer már széles körű szakmai és társadalmi konszenzus született a tartalmi pontokat illetően (Figyelő, 2004/46. szám).

POLITIKAI MARKETING. Gyurcsány Ferenc kormányfő lapunk információi szerint a végrehajtás feltételéül szabta, hogy valamennyi mértékadó szakmai szervezet áldását adja a koncepcióra. Ez formailag teljesült is, mert az Oktatási Minisztérium (OM) által kezdeményezett egyeztetéseken a Magyar Rektori Konferenciától a Főiskolai Főigazgatói Konferencián át a Magyar Akkreditációs Bizottságig minden fórum „igent” mondott. „Igaz, hogy zöld jelzést adtak, ám az igazán érintettek többségének a véleménye a mai napig elmarasztaló” – jegyzi meg erre Keszei Ernő. Magyarázata szerint politikai marketinggel préselték ki a konzultációba bevont szervezetekből a konszenzust. „Olyan ígéreteket csillogtatott meg az intézményvezetők előtt a minisztérium, amelyek hatására megpuhultak, és félretették aggályaikat” – teszi hozzá. A „mézesmadzag” a hírek szerint az volt, hogy a lineáris képzésre való áttérés előtt adósságkonszolidációra kerül sor, s az átállás költségeit is a központi költségvetésből fedezik. Összességében mintegy 50 milliárd forintot „lebegtettek meg” a rektorok szemei előtt, amiről azonban ma már hivatalosan senki nem ejt szót. Így az intézményvezetők csak annak örülhetnek, hogy a másik ígéret részben valóban teljesül, s a tervezett intézményi tanácsok élén – az eredeti elképzelést felülírva – nem a delegált és választott menedzserek egyike, hanem a jelenleg hivatalban lévő rektor áll majd.

„Szó sincs megvásárlásról, a szakma többsége érzi a változás szükségességét, s támogatja a reformot” – cáfolták a vádakat lapunk megkeresésére a szaktárcánál, határozottan állítva, hogy teljes értékű felhatalmazást adtak a szakmai szervezetek a javaslat kidolgozásához. Magyar Bálint miniszter a Figyelőnek úgy érvelt, hogy a felsőoktatásban jelentkező új kihívások, így a hallgatói létszám megnövekedése, az EU-hoz való csatlakozás, valamint a társadalmi-gazdasági környezet megváltozása, mindenképpen indokolttá teszik a reformot. Az oktatási miniszter ugyanakkor tudomásul veszi, hogy a változásoknak mindig voltak, vannak és lesznek is ellenzői.

Azért aligha zajlik majd minden zökkenőmentesen; ez kitetszik Molnár Károlynak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektorának véleményéből is. Szerinte lesznek olyan intézmények, képzések, amelyeknek esetleg nehézségeket okozhat az átalakítás. S ami különösen elgondolkoztató: a változásokban érdekelt egyetemek és főiskolák oktatóinak is csak egy kisebb hányada támogatja egyöntetűen az átalakításokat.

Szomszédos kísérletek Egyetemi tanévnyitó. Professzorok és menedzserek. Ausztriában a szakmai szer-vezetek ellenében „lépték meg” 2002-ben az intézmény-irányítási reformot, ám azóta az egyetemeket irányító testületekben mindennaposak a veszekedések a menedzserek és a professzorok között. A helyzetet jól jellemzi, hogy a témáról múlt év végén Klagenfurtban ezzel a címmel rendeztek tanácskozást: „A felsőoktatás jövőjének a vége?” Szlovákiában 2003-ban ugyancsak áttértek a piaci szemléletű vezetésre, s szintén nem zökkenőmentes a gazdasági szféra embereinek és az akadémiai vonalat képviselő oktatóknak a kapcsolata. A menedzserek azonban ott nem vállalják az ütközeteket, feltartott kezekkel ismerik el: tehetetlenek, s nem akarnak – mint elefánt a porcelánboltban – mindent összezúzni.

„Adott esetben ugyanis olyan elemeket is át kell alakítani, amelyek a régi rendszerben jól működtek, a bevált dolgokon változtatni pedig senkinek nem okoz örömet” – teszi hozzá Molnár. Ezzel együtt meggyőződése, hogy a jelenlegi struktúra fenntartása az egyetemi tudás biztos devalválódását hozná. A BME hallgatóinak száma az elmúlt tíz évben 8 ezerről 22 ezerre emelkedett, és amellett, hogy valóban nincs szükség enynyivel több egyetemi diplomás mérnökre, általánosságban igaz: a mai rendszerben kezelhetetlen a robbanásszerű növekedés. Ha nem haladunk a globális változásokkal, a versenyképességünket sem tudjuk megőrizni.

LIBERALIZMUS. Az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért, a mögötte felsorakozott mintegy 1100 oktató – köztük 64 akadémikus – nem vonja kétségbe a reform szükségességét, annál inkább a végrehajtás módját. Álláspontjuk szerint elhibázott úgy átállni a lineáris képzésre, hogy az „uniformizálja” az egész magyar felsőoktatást, s kényszerzubbonyként szorítsa az intézményeket. A bírálók állítják: az új finanszírozás a komolytalan szakokat gyengén oktató intézményeknek kedvez, s még a rangos egyetemek is a hallgatói létszám növelésében lesznek érdekeltek, merthogy megmarad a létszámhoz igazodó finanszírozás. Éppen ezért az eltömegesedésből fakadó minőségromlást nem állítja meg, csak más irányba viszi a javaslat. Sőt, rátesz egy lapáttal, amikor kimondja: az akkreditációs kérelmekről, azaz az intézmények szakmai munkájáról nem egy független szakmai szervezet, a Magyar Akkreditációs Bizottság dönt (annak csak javaslattevő jogköre lenne), hanem az OM mindenkori vezetése. A javaslat legnagyobb hibája Keszei Ernő szerint az, hogy kötelezően írja elő a három képzési szint (bachelor, master, doktori) merev elkülönítését, a profilszabadságot tiltó rendszer pedig megfojtja a patinás, elitképzést nyújtó intézményeket. A minőségi, magas szakmai nívót nyújtó egyetemek, főiskolák védelme érdekében – a bírálók szerint – lehetővé kellene tenni, hogy maguk dönthessenek: megtartják-e a régi ötéves rendszert, vagy párhuzamosan oktatnak tovább együtt a két struktúrában. Értelmezésük szerint ennyi szabadság bőven belefér az uniós oktatási rendszereket konvergálni hivatott bolognai folyamatba, s mindezt egy liberális miniszter akár képviselhetné is.