Immár a Föld összlakosságának egynegyede mobiltelefonál – derült ki a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) felméréséből. A szervezet adatai szerint tavaly világszerte 1,5 milliárdra nőtt, azaz 2000 óta megduplázódott a mobilhasználók száma. A múlt évi számhoz Magyarország közel 8,5 millió előfizetéssel járult hozzá.
Míg a felhasználói hajlandóság a magyar lakosságszámhoz képest nagy, a mobiltelefonnal szemben támasztott honi igények szerények – mutat rá az Index mobiltelefon-funkciókkal kapcsolatos, 23 ezer fős felmérése. Eszerint a telefon akkor jó, ha nem túlzottan „szofisztikált”, ám van benne óra, ébreszt és számológépként is használható. A bejövő hívásokat elnémítja, a névhez csengőhangot rendel, működik benne a gyorshívás, a naptárfunkció, illetve tartalmaz játékot, „lehetőleg a kígyóst vagy a tetriszest”. Nem élet-halál kérdése viszont az mms, a WAP, az infrakapcsolat, a Bluetooth, a GPRS, az sms-sablon, a konferenciahívás, a dallamszerkesztő, illetve a videó-rögzítés lehetősége.

Eszerint a high-tech újítások nem hullanak termékeny talajra Magyarországon, pedig 2005-ben egy átlagfelhasználó trendi telefonja korántsem ijesztő tudású. A készüléktest nyitott formájú, áramvonalas vagy kagyló alakot ölt. Alapvetően kicsi, a kijelző viszont nagy és színes. Egy megapixel feletti kamerával szerelt, mms-képes és lehet vele WAP-olni. Egy menő üzleti mobil ma annyival több, hogy rendelkezik e-mail hozzáféréssel, infraporttal, bír az Office dokumentumok olvashatósági lehetőségeivel, Wordöt, Power Pointot, táblázatot kezel és WiFi-képes.
A fejlesztők persze nem állnak meg, hogy bevárják a magyarokat. A gyártók egyre komolyabb tulajdonságokkal ruházzák fel a telefonokat, szem előtt tartva, hogy a mobiltelefon-értékesítés bevételei folyamatos növekedés mellett tavaly 414 milliárd dollár körül alakultak.
Ami pedig a jövőt illeti, egy néhány éves prognózis felállításakor aligha tévedünk nagyot, ha azt állítjuk: a készülékek küllemének kialakításában a különleges anyaghasználat dominál majd. A titánium, a drágakövek, illetve a nemesfém használata mellett a jövő mobiltelefonjai áramvonalas formájúak lesznek, s bennük kötelező jelleggel kap helyet a kamera. „Felbontásuk növekedést mutat, de mivel nem lehet minden határon túlnyújtani, 2007-2008 környékén a 2-3 megapixeles kamerával szerelt telefonok lesznek általános használatban” – mutat rá Dankovics Tamás, a Nokia üzletfejlesztési igazgatója. Szerinte a megnövekedett sávszélesség hatására a harmadik generációs (3G) telefonok révén, amelyek 384 kilobites másodpercenkénti sebességgel – a mainál akár 40-50-szer gyorsabban – törnek utat maguknak az információtengerben, nő az ázsiója az mms-nek és a mobiltelefonos böngészésnek. Fejlődik a médiafelhasználás, azaz a készülékekben zöld utat kap a zenehallgatás, a filmnézés. Két-három év múlva nagyon is valóság lesz a mobiltelevíziózás, vagyis, hogy készülékünkkel számos csatornát foghatunk egy, a telefonhoz csatlakoztatott vevőegységgel. A 3G szintén kedvez a „video sharing” szolgáltatásoknak, azon belül a mobiltelefonnal generált videokonferenciáknak, illetve videochatelési lehetőségeknek. A közeljövő telefonjai a vizuális rádiózás élményével is megörvendeztetik a telefon tulajdonosát. Rádióhallgatás közben a kijelzőn olvasható lesz, mi az éppen hallható szám címe, ki a műsorvezető, mik a hírek.
Milyen lesz a divatos mobil 2008-ban?
Áramvonalas, arannyal, titániummal borított, drágakövekkel kirakott
• 2-3 megapixeles felbontású fényképezővel ellátott
• A mai ADSL technológiára jellemző adatátviteli sebességre képes
• Online zene- és hírhallgatás mellett tévézésre és videokonferenciára is alkalmas
• Gyors, a mainál nagyobb képernyőn működő teljesebb értékű internetezésre használható
• A tulajdonos elfoglaltsága esetén „ne zavarj!” jelzést küld a hívó félnek, rögtön a szám beütésekor
• Vírusvédelemmel ellátott
A felhasználói interface a vizsgált időszakra a perszonalizáció kompaktabb lehetőségét kínálja. Az egy téma köré épített háttérképek, csengőhangok, ikonok egy fájlban lesznek letölthetők az internetről. A letöltésekben rejlő veszélyt 2-3 év múlva már célszerű vírusvédelemmel blokkolni. A letölthető játékokba, képernyővédőkbe rejtett trójai programok védelem híján például okozhatnak túlszámlázást.
Az operációs rendszer effajta széttöredezésével nem érdemes a telefon amortizációját siettetni, romlanak azok maguktól is. A világon az idén 650 millió mobil talál gazdára, ám ezek nagy része két év múlva a szemétben lesz. Az eldobott készülékek mennyisége már ma meghaladja az évi 100 millió darabot. E hatalmas szám megköveteli, hogy megoldást szülessen a kiszuperált készülékek eltüntetésére. Jelenleg a legeredetibb ötlet a Pvaxx R&D nevű cégé. Fejlesztésük egy olyan műanyag, mely hasonlít a hagyományos készülékházakhoz, ám magában hordoz egy napraforgómagot, és a környezeti hatásoknak tartósan kitéve önmagától lebomlik. Így az út szélére dobott, használt mobiltelefonból virág lesz, ráadásul a néhai készülék maga biztosít táptalajt a kikeléshez…
