Gazdaság

Narancsból műanyag

Riasztó jövő képét vetíti előre, hogy a fosszilis tüzelőanyagok tartalékai néhány évtizeden belül várhatóan kimerülnek. A kőolaj ugyanis egyrészt fontos energiahordozó, másrészt nélkülözhetetlen vegyipari nyersanyag; amerikai vegyészek ezért is dolgoznak a műanyagok alapjául is szolgáló fekete arany helyettesítésén. A Cornell University kutatóinak most narancsból sikerült műanyagot készíteniük.


Narancsból műanyag 1

új anyagot a narancshéj olajtartalmának mintegy 95 százalékát kitevő limonén nevű vegyületből állították elő, amelyet egyébként ma is széles körben használnak, de csak kis mennyiségben, például a tisztítószerek illatanyagaként. E bevett alkalmazás helyett a kutatók most saját fejlesztésű katalizátorukkal – szén-dioxiddal – reagáltatták az anyagot, és így sikerült polimerizálniuk; a végtermék állítólag a polisztirolhoz hasonlít, és belőle élelmiszeres és vegyszeres dobozok, kisgépek és elektromos berendezések burkolata, vagy gyerekjáték is készíthető. Az élelmiszeriparban millió tonna számra termelődő narancshéj így új iparág alapjait teremtheti meg, amely ráadásul óriási mennyiségben lekötné a globális felmelegedést okozó szén-dioxidot is. Amennyiben tehát sikerülne összekapcsolni az e gázt termelő tevékenységeket a műanyaggyártással, hatékony szén-dioxid nyelő, vagyis klímavédő megoldásként is működhet az új technológia. Mi több, a limonén nemcsak a citrusfélékben, hanem több száz egyéb növényben is előfordul, ami még vonzóbbá teheti felhasználását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik