Évek óta a gyógyszerkassza az egészségügy finanszírozásának egyik leginkább konfliktusos területe. Nehéz lett volna elképzelni, hogy a helyzet tovább éleződik – most mégis több jel is erre utal. E kassza évről évre tízmilliárdokkal haladja meg a tervezettet, a következő évekre pedig, elsősorban az új termékek EU-s befogadási normatívája miatt is minden eddigit felülmúló deficit jósolható. A Pénzügyminisztérium (PM), amely eddig is meghatározta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) döntéseit, minden területen megtakarításokat szorgalmaz – a jelenlegi rendszer pedig nem oldja meg a nyilvánvaló konfliktust.
KORONDÁN GÁBOR, gyógyszerpiaci szakértő
A rendszer legfőbb problémája, hogy a piaci szereplők viselkedését a hatékonyságot legkevésbé sem szolgáló, egymásnak és a névleges céloknak ellentmondó egyéni érdekeltségek dominálják. A döntéshozók oldalán gyakorlatilag mindenki (az Egészségügyi Minisztérium által felügyelt OEP főképp, de végső soron maga a szaktárca is) főként rövid távú költségvetési szempontokban érdekelt, nem pedig a hoszszú távú egészségpolitikai stratégia megvalósításában.
NINCS IGAZI TERVEZÉS. A megalapozott gyógyszerpiaci döntéseket lehetővé tevő információs háttér finoman szólva elégtelen, így a több százmilliárd forintos gyógyszerpiacot befolyásoló döntések „vakrepülés” keretében, vagy szűken vett államháztartási célok mentén születnek. A gyógyszerkassza sokszor emlegetett „alultervezése” is értelmezhetetlen: átfogó és részletes piaci és hatástanulmányok, előzetes modellezés hiányában tervezésről sem beszélhetünk.
Megoldásként a rendelkezésre álló források lehető leghatékonyabb felhasználását szolgáló „evidence based medicine” (EBM) és egy „generikus program” együttes alkalmazása szolgálhatna. Magyarországon egyelőre csak az új termékek befogadásához követelik meg a költséghatékonyságot igazoló vizsgálatokat. Pedig az említett EBM-hez kapcsolódó tanulmányok nem csak az új szerek befogadási döntését segíthetik, hanem lehetővé tehetnék a már „elavult”, évekkel azelőtt, mindenfajta költséghatékonysági vizsgálat nélkül befogadott szerek támogatásának megvonását is.
Ami a generikus programot, azaz a lejárt szabadalmú hatóanyaggal rendelkező gyógyszerek helyettesítőinek (a generikumoknak) a bevezetését illeti: ezek térnyerése Magyarországon meglehetősen lassú. Míg egyes nyugat-európai országokban a generikumok részaránya négy év alatt akár 90 százalék fölé is nő a legfontosabb originális termékek esetén, addig Magyarországon gyakran az originális terméké marad a vezető piaci részesedés a szabadalom lejárta után is. Ráadásul nálunk a generikumok árai is sokkal kevésbé maradnak el az originális termékekétől: az árkülönbség nálunk átlagosan 30 százalék, míg Nyugat-Európa egyes országaiban a 80 százalékot is eléri. Egy jól átgondolt generikus program révén az árarányok és a piaci részesedés fenti példákhoz való közelítésével tetemes összegeket lehetne megspórolni.
Ehhez képest a piaci szereplők nem érdekeltek vagy kimondottan ellenérdekeltek az egyébként helyesen lefektetett célok megvalósításában. Az orvosokat legfeljebb a beteg „ösztönözhetné” a generikum felírására, amikor olcsóbb gyógyszert kér; a patikák a lineáris árrés miatt kifejezetten ellenérdekeltek; a beteg pedig általában teljesen tájékozatlan ahhoz, hogy a generikumot preferálná, vagy akár csak elfogadná.
AZ ÉRDEKEK ÁTALAKÍTÁSA. A hazai gyártók döntően generikus termékeket állítanak elő, így teljes mellszélességgel kiállnak egy ilyen program mellett. Ugyanakkor az általuk értékesített gyógyszerekhez képest vannak még jóval olcsóbb készítmények is. Ezek nem önálló márkák, hanem jellemzően csak a hatóanyagtartalmuk neve alatt futnak (non-branded generikumok). A program ilyen irányú kialakításában már a hazai generikus gyártók is ellenérdekeltek lennének, miközben a gyógyszerkassza ezzel takaríthatna meg még többet.
Meggyőződésem, hogy a hibát nem a gyógyszerben, a betegben, az orvosban, sőt még nem is az OEP döntéshozóinak „helytelen” viselkedésében kell keresni – a piaci szereplők mindig felismerik a rendszeren belüli érdekeiket, és logikus módon, ennek megfelelően lépnek. A feladat ezeknek az érdekeknek az átalakítása úgy, hogy ne gátolják, hanem szolgálják a finanszírozási célokat.
