Hiába is tesz kísérletet arra bárki, hogy meghatározza, jó helyen fialtatja-e azt a pénzt, amiből idős korában a nyugdíja egy része származik majd. Miközben a szakértők arra figyelmeztetnek, senki se döntsön egy-két év hozamai alapján, hogy máshova viszi a pénzét, valójában nincs egységes számítási mód arra vonatkozóan, hogy az elmúlt három, öt vagy hat év átlagos teljesítményét mi módon kalkulálják ki a pénztárak. Így a kötelező adatokon kívül mindegyik olyan számítást tesz közzé, ami számára a legkedvezőbb: az egyszeri számtani átlagtól kezdve a vagyonnal súlyozott átlaghozamig, esetleg ezek valamelyike egy kockázati mutatóval megspékelve. Így fordulhat elő, hogy más-más erősorrendet mutatnak be tájékoztatójukon a pénztárak az elmúlt éveket összehasonlítva.
 |
 |
|
ELŐZETESEN. Noha a magas pénzpiaci hozamoknak és a tőzsde kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a 2004-es esztendő hozamára senkinek sem lehet panasza, egyelőre csak előzetes számokkal találkozhatnak az ügyfelek a sajtóban és a reklámokban. (Táblázatunkban a Figyelő saját gyűjtése alapján szerepel a tíz legnagyobb, 10 milliárd forint feletti vagyonnal gazdálkodó pénztár előzetes adata.) A végleges, auditált számokat június végéig kell megjelentetni a Pénzügyi Közlönyben, így akkor lehet majd – egy kiválasztott metodika alapján – több év teljesítményét összehasonlítani. Az ügyfelek tehát 2004 végéhez képest későn, július-augusztusban alkothatnak képet arról, hogy a pénztáruk a többivel összevetve „ügyes” volt-e. Felkértük a pénztárakat, hogy a negyedéves hozamok alapján vagyonnal súlyozva közöljenek egy átlaghozamot, ezt a kérésünket azonban a többségük elhárította.
Az éves hozamok minimális különbsége is tetemes eltéréshez vezethet majd a végeredményben, vagyis egy-egy érintett időskori járandóságában. Emiatt egyáltalán nem mindegy, az adott pénztár miként fialtatja a tagok befektetését. A hozamok böngészése közben azonban nem szabad arról sem elfelejtkezni, hogy a pénztár vezetése által választott befektetési stratégia határozza meg alapvetően, miként ishízik a vagyonunk. Éppen ezért kell közzétenni a referenciahozamot is, így a teljesítményt ahhoz kell mérni. Vannak olyanok ugyanis, amelyek csak és kizárólag az állampapírokra esküsznek (ilyen például az Allianz), és vannak, amelyek bátrabban tesznek részvényeket a portfólióba (például az ING), mert szerintük azok hozama hosszú távon veri az állampapírokét. Itt persze fontos a hosszú táv hangsúlyozása, ami még nem mondható el a magán-nyugdíjpénztárak esetében, hiszen azok többségében 1998-ban startoltak.
HARC. Nehezen vethetők tehát össze a számok, pedig 2,4 millió embert érint a magánpénztárak működése. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jelentése szerint ugyanis 2004 végén ennyien fizették ide a pénzüket, ráadásul a tagok 77,3 százaléka annak idején (1999-ig) önkéntesen választotta a nyugdíjpillér eme második elemét. A nyugdíjpénztárakban (magán és önkéntes együttesen) kezelt vagyon 1452 milliárd forintot tett ki, ami a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a lakosság pénzügyi vagyonának 9,2 százaléka. A magánpénztárakban tavaly év végig 803 milliárd forint gyűlt össze, és a további befizetéseknek köszönhetően ez a lakossági megtakarítás bővül majd rohamosan a következő években, így a súlya folyamatosan növekszik majd az összes pénzügyi vagyonon belül.
Nagy biznisz tehát ez az üzletág, s mivel a rendszerbe újonnan belépők (a pályakezdők) száma csekély, megkezdődött egymás ügyfeleinek az elhalászása. Vagy egy-egy év kiragadott hozamával csábítanak a pénztárak, vagy azzal, hogy bemutatják, náluk magasabb a fedezeti tartalék (a tag egyéni számláján megjelenő összeg), míg működési és likviditási tartalékra kevesebbet vonnak le. Pedig a költségek nem csak ebben jelentkeznek, hanem a vagyon- és letétkezelési díjakban is, ez utóbbiak pedig a bruttó hozamot rontják.
 |
Mivel éppen a költségek összessége marad rejtve az ügyfelek előtt, az elmúlt időszakban sok támadás érte a nyugdíjpénztári rendszert, ráadásul a támadás egyik fő vonala az volt, hogy ezek a költségek rendkívül magasak. Éppen ezért a PSZÁF kiszámolta mind a 18 magánnyugdíj-pénztár esetében az elmúlt öt év díjterhelését. Ebből kitűnik, hogy a kezdeti években a csekély vagyon miatt a működési és likviditási költségek levonása hozott magas díjakat, míg a vagyonkezelés ára akkor még nem éreztette hatását. Mára fordult a kocka, és inkább a vagyonkezelői díjak jelentenek nagyobb terhet, összességében azonban szignifikáns díjcsökkenésnek lehetünk tanúi, így a szektor az ügyfelek számára egyre olcsóbbá válik. Ez pedig gyengíti az ellenoldal azon érvelését, hogy egy bankszámla jelleggel működő rendszer olcsóbb lehetne. A pénztárak elismerik, hogy a több adminisztrációs teher miatt – például 2027-ben is tudniuk kell igazolni, hogy 25 évvel korábban tértivevényesen felszólították a munkáltatót az elmaradt tagdíjra – a befektetési alapoknál mintegy másfélszer drágábban működnek, de arra is felhívják a figyelmet, hogy 20-30 éves távon már jóval olcsóbbak például a befektetéshez kötött életbiztosításoknál.
KISEBB HULLÁMZÁS. Mindazonáltal az ügyfeleket joggal érdekli kizárólag az, hogy az ő egyéni számlájukon mennyivel nő megtakarításuk. Ez viszont attól is függ, hogy a befizetésük hogyan alakult. Hozhat ugyanis egy pénztár jól az első években, ha akkor még csekély volt a számlán lévő összeg, rosszabbul jár az ügyfél, ha a nagyobb vagyonra már rosszabbul teljesít. Viszont ha az elején ugyan kevésbé jól teljesített, de a hozamok évről évre nőttek, akkor több pénz lehet a végén az ügyfél számláján. Fontos azonban látni azt a tendenciát is, hogy a pénztárak összteljesítménye egyre inkább közelít egymáshoz. Az ügyfelek ugyanis nem díjazzák a hozamoknak a tőkepiaci változásokból fakadó hullámzását, így fokozatosan csökken a részvények aránya azoknál a pénztáraknál is, ahol eddig többet tartottak belőle. Az is igaz viszont, hogy azok is betettek néhány százaléknyi részvényt a portfóliójukba, amelyek eddig kategorikusan ódzkodtak tőle.
