Mit tehet egy cég akkor, ha leszállított árui ellenértékét egyre később és később kapja meg, s emiatt nem tudja teljesíteni kötelezettségeit? Ilyen esetek kivédésére jöhet jól a hitelbiztosítás – az a módozat, amelyről a honi viszonyok ismeretében azt gondolhatnánk, slágerterméknek számít. A helyzet azonban az, hogy a legoptimistább becslések szerint is csak a hazai vállalatok 2 százaléka köt biztosítást hitelkockázataira, miközben ez az arány Ausztriában eléri a 20 százalékot, Németországban pedig meghaladja a 30-at. A magyarországi hitelező vállalatok a követelésbehajtás legdrasztikusabb eszközét alkalmazzák; adósuk fizetési nehézsége esetén kikényszerítik a felszámolást, holott ez a létező legrosszabb megoldás” – állítja Molnár György, a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének elnöke. Felszámolás esetén ugyanis a hitelezők a statisztikák szerint követelésük mindössze legfeljebb 0,5 százalékához jutnak hozzá, de gyakran még ennyihez sem. Tavaly 7804 cég szűnt meg felszámolással – csaknem kétszer annyi, mint négy évvel korábban -, s mindössze 36 esetben folytattak le csődeljárást, holott az esélyt adhatna a fizetési nehézségekkel küszködőknek hiteleik átütemezésére, a reorganizációra és végső soron a túlélésre. Megdöbbentő adat, hogy a vállalati csődök – és végső soron felszámolások – közül minden harmadik olyan vétlen céget érint, amely határidőre kiszállított árujáért nem kapta meg az ellenértéket, s – fölös likvid tőke híján – maga sem tud fizetni – hívja fel rá a figyelmet Vanek Balázs, az Atradius hitelbiztosító ügyvezető igazgatója. Az így kialakult körbetartozások aztán a cégek dominószerű összeomlásához vezethetnek. A szakemberek szerint az építőipari vállalatok több 10 milliárd forinttal tartoznak egymásnak, s a következő évek nagy csődhulláma – majd a szektor konszolidációja – épp az építőiparban várható.
HALASZTOTT FIZETÉS. „Ma már a készpénzes eladás a lakossági forgalomtól eltekintve csak kivételes esetekben fordul elő, mindenki halasztott módon fizet, és mindenki mindenkinek tartozik” – mondja Dercze Zoltán, a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Rt. vezérigazgató-helyettese. Azt, hogy mennyivel hitelezik meg egymást a vállalatok, még megbecsülni sem lehet, de az biztos, hogy jóval nagyobb összeggel, mint a kereskedelmi bankok, amelyek a felügyelet adatai szerint 2004 végén 9483 milliárd forintnyi vállalati hitelállománnyal rendelkeztek. A fő gond az, hogy egyre hosszabbak a fizetési határidők: 30-40 napos halasztott fizetés teljesen normálisnak tekinthető – ez általában a gyártó cégekre jellemző -, de a lakossági kiskereskedelmi cégek simán „felcsúsznak” 90-120 nap környékére, sőt, az építőiparban nem ritka a még ennél is hosszabb határidő. Ez utóbbinak a Mehib vezérigazgató-helyettese szerint nagyon egyszerű oka van: sok az építőipari cég, rengeteg alvállalkozóval dolgoztatnak, akik pedig újabb alvállalkozókat vonnak be, s ahhoz, hogy egy üzletet megcsípjenek, vagy az árat csökkentik, vagy egyre hosszabb fizetési haladékot adnak a megrendelőnek.
A hitelbiztosítási piacon eddig három biztosító működött: a Mehib, az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Rt., illetve a korábban még Gerling néven, ma már az EU-csatlakozás adta lehetőséggel élve fióktelepként, Atradius néven működő társaság. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint e cégekhez tavaly összesen 2,5 milliárd forint díjbevétel folyt be. A piacot az 1996 óta jelenlévő Euler Hermes vezeti 60-65 százalékos részesedéssel, a Mehib 25 százalékot, míg az Atradius 10-15 százalékot tudhat magáénak. A magyarországi vállalkozások kockázatait figyelembe véve meglepően kicsi piac növekedési lehetőségét viszont jól jelzi, hogy mára, ugyancsak határon átnyúló szolgáltatással, megérkezett a negyedik szereplő, a francia Coface is.
NAGYOKNAK. Az ugrásszerű bővülést behatárolja, hogy a hitelbiztosítás viszonylag bonyolult, nagy adminisztrációval járó és állandó monitoring tevékenységet feltételező üzletág, így ilyet jellemzően csak a nagyobb forgalmú cégek köthetnek. Az Atradius és a Mehib 500 millió forintos forgalom alatt nem biztosít, az Euler Hermes 400 milliós éves árbevétel felett vállalja a biztosítást, a Coface ennél alacsonyabb, 300 millió forintos bevételű céget is vállal. Kisvállalkozói hitelbiztosítás egyelőre még nem létezik Magyarországon, de mind a négy piaci szereplő fontolgatja a bevezetését.
A hitelbiztosítók legféltettebb kincse az adatbázisuk, amely naprakész információkat tartalmaz a vállalatok pénzügyi-gazdasági helyzetéről, fizetési szokásairól. A több 10 ezer adatot folyamatosan frissítik a céginformációs társaságok mutatói és saját információik alapján, de a hitelbiztosítók ügyfeleik szerződésben vállalt kötelezettségévé is teszik, hogy a szállítók vevőik fizetési késedelméről azonnal tájékoztassák őket.
A szerződéskötés előtt a hitelbiztosító minden egyes vevőt fix díjért „bevizsgál” – ennek összege cégenként változó, 6 ezer forinttól 17 ezer forintig terjed. „Ez a szállítónak is érdeke” – hívja fel a figyelmet Varga Gábor, az Euler Hermes igazgatósági tagja. Hiszen ha egy cégnek tudomására jut, hogy vevőjelöltje fizetési nehézségekkel küzd, vagy komoly veszélye van annak, hogy nem tud határidőre fizetni, lehet, hogy hosszú távú érdekeit szem előtt tartva inkább le kell mondania az üzletről. Az Euler Hermes egyre inkább a kármegelőzésre, komplex követelésmenedzsmentre helyezi a hangsúlyt, s előre jelzi a szállítás esetleges kockázatait.
Az érdeklődő cégek számára kedvezőtlen, hogy a hitelbiztosítók csak teljes forgalomra szerződnek. A cégek nem „mazsolázhatják ki” a rossz ügyfeleket, mondván: a jókat nem szükséges biztosítani, a biztosítók viszont fenntartják a jogát annak, hogy a nagyon kockázatosnak minősített cégekhez történő szállítások védelmét ne vállalják. Az elfogadási arány az építőiparban a legrosszabb, itt a vevők 40-50 százalékát is túl kockázatosnak ítélik. Az építőipar mellett a hitelbiztosítók szakemberei a kiskereskedelmi láncokat, az élelmiszer- és textilipart, valamint az agráriumot tartják a legkockázatosabb szektoroknak.
NYOMOTT DÍJ. A hitelbiztosítások díjáról nem szívesen nyilatkoznak a piaci szereplők vezetői, azt azonban érzékeltetik, hogy áraik nem verdesik az egeket. „A magyarországi díjszint a bevállalt kockázatokhoz képest tragikusan alacsony” – fogalmaz Mikael Szabo, a Coface itteni fióktelepének vezetője. Míg a magyarországi társaságok a kereskedelmi forgalom értékének fél ezrelékét kitevő díjért, sőt, az alatt is hajlandók biztosítást kötni, Ausztriában csak egész ritka esetben mennek egy ezrelék alá. S nemcsak a németországi hitelbiztosítás díjai magasabbak a nálunk elfogadottnál, hanem Lengyelországban vagy Csehországban is dupla annyit kell fizetni a biztosításért – panaszolja a piacra újonnan belépő cégcsoport fióktelep-vezetője. A magyarországi hitelbiztosítások díjszintje a kilencvenes évek végétől 2002-ig egyre nyomottabbá vált. Bár a díjak elkezdtek a piaci szinthez igazodni, a folyamatot megakasztotta az újonnan piacra lépők megjelenése – állítják az elemzők.
A kilátásokat illetően azonban már optimistábban nyilatkoznak a piaci szereplők. Dercze Zoltán szerint a készülő új csődtörvény segíthet a hitelbiztosítás terjedésében, az ugyanis az eddigi, a felszámolást megoldásként ajánló szellemiség helyett a cégek csődegyezségére és reorganizációjára helyezi a hangsúlyt. Ez igen fontos a szektor számára, felszámoláskor ugyanis a hitelbiztosító követelése is a hitelezői sorba illeszkedik, így e cég is nagy valószínűséggel keresztet vethet jogos követelésére.
