Gazdaság

Száz lépés helyett három nagy dobbantás

Az SZDSZ támogatja a Száz lépés programot, de azt szeretnék, ha a kormány ebből kiválasztana hármat, és abban nem lépne, hanem "egy nagyot dobbantana" - mondta Eörsi Mátyás, az SZDSZ ügyvivője szerdán Kaposváron.

Az SZDSZ támogatja a Száz lépés programját, de sok mindenben más az elképzelésük, mint a magyar szocialista párté, ám ezek megvalósításához kevés a jelenlegi parlamenti mandátumaik száma – jelentette ki sajtótájékoztatóján a szabaddemokrata politikus, a parlament európai ügyek bizottságának elnöke.

Eörsi hozzátette: mivel nagyon kevés az idő a választásokig inkább arra lenne szükség, hogy kiválasszák azt a három nagy ügyet, ami Magyarországot “kirángatja” a jelenlegi helyzetéből, és “három lépes lenne, de az három nagy dobbantás”. E három kiemelendő terület Eörsi Mátyás szerint az adóreform, az egészségügy és a szociálpolitika.

Az adóreformmal kapcsolatban a politikus azt mondta, itt az alkalom, hogy átalakítsák a magyar adórendszert, amelynek felső kulcsa az Európai Unió átlagához képest nagyon magas, “a térségben kétség kívül a legmagasabb”, s ez nem ösztönzi a vállalkozásokat. A szociálpolitika átalakításáról úgy vélekedett, hogy a mai állampolgári alapú szociális juttatásokról át kellene térni a rászorultsági alapú juttatásokra, s akkor csökkenteni lehetne az adókat is.

Mézes Éva, az SZDSZ megyei elnöke, a parlament egészségügyi bizottságának alelnöke közölte: egyetértenek az egészségügyre vonatkozó 21 lépéssel, de ezt nem tartják kielégítőnek, radikálisabb változásokra van szükség a biztosítási rendszerben. Az SZDSZ szerint jobb, hatékonyabb lenne a több-biztosítós rendszer – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik