A veszteség növekedését a társaság az élelmiszeripart sújtó nehézségekkel indokolja, hozzáteszik azonban, hogy az eredmény a tervezettnél jobb lett. Az idén a cég tovább folytatja a termelés racionalizálását, és létszámleépítést is tervez.
A jelentés hangsúlyozza, hogy a rendkívül rossz 2004 utolsó negyedévi eredményekhez viszonyítva az idén az első három hónapban a csoport üzleti tevékenységének eredménye 300 millió forinttal, adózás előtti eredménye 403 millió forinttal javult. Az értékesítés nettó árbevétele 7,12 milliárd forintot tett ki, 2,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az értékesítés közvetlen költségeinek 5 százalékos növekedése miatt az értékesítés 1 milliárd forintot meghaladó bruttó eredménye csaknem 30 százalékkal alacsonyabb a bázisidőszakinál. A belföldi értékesítés nettó árbevétele 4,4 százalékkal 3,86 milliárd forintra csökkent, az exporté azonban 17 százalékkal 3,26 milliárd forintra emelkedett.
A cégcsoport mérlegfőösszege 46,8 milliárd forint, közel azonos a 2004. március végivel. A saját tőke 12 százalékkal 19,2 milliárd forintra csökkent, egyebek között a bonus-részvény kibocsátásának bejegyzése és az eredménytartalék mérséklődése miatt.