Belföld

Csütörtökön kerül a parlament elé a költségvetés

A kormány csütörtökön nyújtja be a 2015. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI-nek eljuttatott meghívójából kiderül, hogy a dokumentumot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adja át kora délután Kövér László házelnöknek. A kormánynak idén – a választások miatt – október 31-ig, péntekig kell benyújtania költségvetés tervezetét az Országgyűlésnek.

A Költségvetési Tanács (KT) hétfői ülésén alakította ki véleményét a jövő évi költségvetési törvénytervezetről, amelyben kiemelte: nincsenek olyan alapvető ellenvetései, amelyek indokolnák a véleményezésre átadott dokumentummal kapcsolatban az egyet nem értés jelzését.

Kockázatok és ellentmondás

A tanács azonban többféle kockázatot azonosított a hiánycél teljesülésével kapcsolatban. A 2,5 százalékos gazdasági növekedést a KT akkor tartja megvalósíthatónak, ha a külső feltételrendszer, a nemzetközi konjunktúra nem romlik jelentősen, az EU források beáramlása a tervezetben foglaltakkal összhangban lesz. Kockázatot lát a KT abban, hogy a fogyasztáshoz kapcsolódó adóbevételek tervezett nagyarányú növekedése csak részben valósul meg. Egyes kiadási előirányzatok csökkentésének megalapozottságát pedig a KT – a csökkentést megalapozó intézkedések részleteinek ismerete híján – nem tudta értékelni.

A tanács ellentmondást lát abban, hogy az önkormányzati alszektor adóssága a tervezet szerint 160 milliárd forinttal nő, miközben a tervezett hiánya mindössze 15 milliárd forint.

A KT megállapította, hogy a stabilitási törvény szerinti idei adósságmutatónak – ez a GDP 76,3 százaléka – és a 2015. évi adósságmutatónak (amely a GDP 75,4 százaléka) a tervezetben bemutatott alakulása összhangban van a várható és a tervezett gazdasági és költségvetési folyamatokkal. Így a tanács egyetért azzal, hogy a tervezet az adósságmutató jelentős, 0,9 százalékpontos csökkenését irányozza elő, mivel ez azt jelenti, hogy az adósságszabály akkor is teljesülhet, ha a GDP vagy az államadósság – csekély mértékben – a tervezettnél kedvezőtlenebbül alakul.

A tanács a véleményében megállapítja, hogy a 2015. évi – az európai uniós módszertan szerint számított – 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél összhangban van a bemutatott gazdasági folyamatokkal, továbbá az erre alapozott bevételi és kiadási előirányzatokkal. A hiány 0,6 százalékponttal alacsonyabb az államháztartási törvényben meghatározott 3 százaléknál.

A makrogazdasági pályát – azon belül a 2,5 százalékos gazdasági növekedést – a tanács akkor tartja megvalósíthatónak, ha a külső feltételrendszer, a nemzetközi konjunktúra nem romlik jelentősen, továbbá a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklushoz kapcsolódó források beáramlása a tervezetben foglaltaknak megfelelő lesz.

A KT kezdeményezi, hogy a kormány a jelzett kockázatokat számszerűsítse, és ennek alapján értékelje, hogy a tartalékok – különösen az Országvédelmi Alap 40 milliárd forintos előirányzata – elegendőek lesznek-e a kockázatok kezelésére, a 2,4 százalékos hiánycél eléréséhez, az államadósság-mutató 0,9 százalékpontos mérséklődéséhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik