Belföld

Tarkón lőné az ellenzéket, szájbarúgná a cigányokat a fideszes polgármester

Véletlenül bekapcsolva maradt mikrofon rögzítette a keceli városvezető szavait.

A Magyar Narancs tette közzé azokat a felvételeket, melyeken Haszilló Ferenc, a Bács-Kiskun megyei Kecel harmadszor megválasztott fideszes polgármestere volt politikusok kivégzéséről, cigány gyerekek szájba rúgásáról és „geci zsidókról” beszél. A Magyar Narancsnak a helyi média egy volt munkatársa azt állította, hogy valóban a polgármester hallható a felvételen, melyet egy interjú után bekapcsolva maradt mikrofon rögzített. Szerinte lejáratás céljával hozták létre, miközben ők abban bíztak, hogy soha nem kerül nyilvánosságra.

Haszilló a beszélgetés elején arról beszél, hogy ha nem Kecel polgármestere lenne, menne ki „a picsába Svájcba zongorázni”, 2,2 millió forint keresete meglenne havonta, „meg amit még összezsiványkodik az ember, mert itthon vagy tíz hónapot és mellette még gengszter vagy akkor”. Utána rátér azokra, akik fát kérnek az önkormányzattól: szerinte mind „szar senkiházi”, aki „húgyban nő föl és buta, mint az állat”. „Most is kimegyek, szájba rúgnám és menjenek a kurva anyjukba” – hangzik el a felvételen.

„Hol a Demszky? Orbán Viktor? Megkérdezném tőle szívesen, Viktor, mi van a Demszkyvel? Hol a Kóka?” – hangzik el a beszélgetés egy másik részében. „Ezekkel nem kéne mit csinálni, kétharmados többség: tarkólövés. Visszahozni a halálbüntetést, nemzetárulás, satöbbi, ötöt-hatot kivégezni” – mondja a polgármester.

A keceli iskolára kitérve szóba kerül, hogy az intézmény egyik volt tanára megütötte az egyik diákot. „A cigány gyerek felborította a Marcit szegényt, a Rajkót, én is azt mondom, hogy a Kálmán első osztályú volt, hogy szájba verte, mert én is fölrúgtam volna a gyereket, mint a szart, főleg bent, ha berántom a szertárba” – áll a felvételen.

„Ez a geci zsidó társaság, ha nem szopatná így az országot, ahogy szopatja, akkor itt senki nem foglalkozna az önkormányzattal, hogy mit csinál” – mondta Haszilló, aki arra is kitért, hogy Orbán „tökösen kiállt” az Európai Uniónál és „nem irigyli”, mert „nem mindegy a Barrosoékkal, meg azzal a geci zsidó Cohn nevű, vagy Bendit, vagy hogy hívják, ilyen szarokkal”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik