Somorai László, az állami cég marketingigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy a cég tervezi, hogy az év első felében nem várt sikert arató sportfogadási játékát, a Tippmixet az interneten is elérhetővé tegye, azonban megvárják, míg az adózási feltételek kedvezőbbre fordulnak. A játékadó 2006. január elsejével ugyanis 30 százalékról 25 százalékra csökken.
A Tippmixből adódó bevétel az első fél évben a tervezett 3,8 milliárdos összeget 47 százalékkal haladta meg, az így befolyt 5,6 milliárd forint ráadásul a tavalyi első féléves 4,9 milliárdos bevételhez képest is emelkedést jelent.
Az internetes sportfogadásban rejlő üzleti lehetőségeket mutatja az is, hogy a világ legnagyobb online sportfogadási cége, a Sportingbet tavalyi megjelenése után ez év áprilisában Európa egyik vezető internetes bukméker társasága, a Betandwin.com is belépett a magyar piacra.
A Sportingbet és a Betandwin magyarországi működése a Szerencsejáték Felügyelet álláspontja szerint törvénybe ütköző, ugyanis a hatályos magyar törvények szerint csak olyan gazdasági társaság vagy szervezet működtethet fogadójátékokat Magyarországon, amelyben az állam százszázalékos vagy többségi tulajdonnal bír, illetve hirdetni sem szabad a játékot.
