Gazdaság

Lépcsőzetes lesz az egészségügy-finanszírozás

Háromféle egészségügyi ellátási csomag lesz a jövőben, legalábbis ezt tartalmazza a szaktárca (az egészségügy 21 lépésének részét képező) egészségbiztosítási csomagokról szóló koncepciója – írja a Világgazdaság.

Az első csomagba az állam ez irányú kötelezettségeit sorolták be. Az állam feladata a sürgősségi, az anyasági és csecsemőellátás, a járványügy finanszírozása. A másodikba az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által ma is finanszírozott szolgáltatások kerülnek. Míg az első fedezetét a központi költségvetés, a másodikét az OEP állja. A harmadik csomagba kerülnek az extra igényeket kielégítő ellátások – külön kórházi szoba, plasztikai műtétek –, amelyeket külön biztosítás ellenében lehet megvásárolni – írja a Világgazdaság.


Rácz jenő egészségügyi miniszter a lapnak elmondta, hogy becslések szerint az idén 32 milliárddal lesz több a tb gyógyszer-támogatási kiadása a tervezett 284 milliárdnál. Ám a gyógyszergyártókkal kötött kormánymegállapodás 2006 végéig érvényes, s e szerint a költségvetésben elfogadott támogatási keret túllépésének összegén – sávos rendszer szerint – a központi költségvetés és a cégek osztoznak. A kassza 314 milliárd forintig történő túllépését fele-fele arányban vállalják. Azonban az afölötti rész már a cégeket terheli.


Rácz elismerte, hogy a gyógyszerkassza deficitjében szerepe van a tavalyi 15 százalékkal csökkentett gyógyszerár-befagyasztásnak, ezért a központi költségvetés további egymilliárd forinttal pótolja a keretet. Elmondta azt is, hogy jövőre öt százalékkal nő a tb gyógyszerköltségvetése.


A miniszter ugyanakkor cáfolta, hogy a gyógyszerkassza hiányát a háziorvosi kassza átcsoportosításával mérsékelnék. Azonban tervezik, hogy jövő évi rendszert úgy alakítják ki, hogy a költséghatékony gyógyszerrendelésben érdekeltté teszik a háziorvosokat. Ugyanakkor hosszú távon cél, hogy a pénz kövesse a beteget, így a járó- és fekvőbeteg-ellátásra fordítható tb-kasszákat is fokozatosan összenyitnák.


Szeptembertől kétezer forinttal, 134 ezerre nő a kórházak betegenként járó alapdíja – írja a Világgazdaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik