Gazdaság

20 százalékkal csökkentenék az áramdíjat a nagyfogyasztók

Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF) a villamosenergia-rendszer használati díjának 20 százalékos csökkentését javasolja, aminek hatására – szerintük – a lakossági áremelés mértéke arányosan „automatikusan" csökkenne.

Az IEF pénteki közleménye hangsúlyozza: az előzetes értesülésük alapján túlzottnak tartják a szabadpiaci fogyasztókat terhelő rendszerhasználati díj 2006. január 1-jével tervezett 30 százalékos emelését. A közlemény a Magyar Energia Hivatal (MEH) előzetes tájékoztatására hivatkozik, ami szerint kilowattóránként 0,8–1 forinttal emelkedne a rendszerhasználati díj a jövő év elejétől.

Szakértők véleménye szerint a terheket a megújuló energia kilowattóránként 23 forintos ára, valamint az úgynevezett szénfillér növeli. Ez utóbbit persze még a képviselőknek jóvá kell hagyniuk a szakértők szerint. A törvényjavaslat szerint a szénfillér nem más, mint a szénipari szerkezetátalakítási támogatás, amit a rendszerirányítási díjban kell megfizetni.

Az IEF közleménye szerint a nagyfeszültségen (120 kilovolt) fogyasztók számára 2003-tól 2005-ig 50 százalékkal, a középfeszültségen fogyasztók számára pedig 35 százalékkal növekedett a rendszerhasználati díj.

Az IEF tagjainak sorában található a hazai villamosenergia-szabadpiac legnagyobb szereplőinek többsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik