Gazdaság

Kincstári optimizmus a konvergenciajelentésben

A szokásos kormányzati optimizmust tükrözi a pénteken megjelent aktualizált konvergenciajelentés. Hiányzik az euró bevezetésének időpontja.

A kormány csütörtökön, magyar nyelven küldte meg az Európai Bizottságnak az évente kötelezően aktualizált konvergenciajelentését. Az iromány a pénzügyi tárca által korábban már ismertetett számokat összesíti, s tükrözi a tárcának a piac által már figyelmen kívül hagyott optimizmusát. Ugyanakkor nem jelöli meg az euró bevezetésének dátumát, bár a számokból az derül ki, hogy a maastrichti kritériumokat 2008-ra teljesíti az ország. A pénzügyi tárca sajtóosztálya szerint így csak döntés kérdése, mikor vezetik be a közös európai valutát.


Az aktualizált konvergenciaprogramot a kormány szerdán hagyta jóvá. A tanulmány az Országgyűlésnek benyújtott 2006. évi költségvetési törvénytervezet alapján készült, és a 2004. decemberi aktualizált programhoz hasonlóan a 2004–2008 közötti időszakot öleli fel.


A számok


Az optimizmus az államháztartási egyenleg prognózisában is jelentkezik. A kormány ugyanis tartja magát a korábbi elképzeléseihez, és 2006-os 6,1 százalékos államháztartási hiány után 2007-re 4,7, 2008-ra pedig 3,4 százalékos deficitet prognosztizál.


Ehhez a szokásos, részleteiben nem ismertetett úton kíván elérni: csökkentenék az állami kiadásokat. Mivel azonban az Európai Uniótól származó források felhasználásához szükséges társfinanszírozás elsőbbséget élvez, ezért az egyéb kiadási területeken strukturális átalakításokat terveznek. A kiadáscsökkentés elsősorban a közszféra működési költségeinek visszafogásából és a fejlesztéseknél korábban meglévő párhuzamosságok megszüntetéséből származik. Eközben csökkennek az adóterhek.


A jegybank nem optimista


Hasonló, de kevésbé optimista jelentést adott ki két hete a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is. A jegybank számításai szerint 2008-ra az államháztartás hiánya eléri a GDP 9-10,6 százalékát. De a jegybankban hasonlóan magasra taksálják a 2006-os hiányt is. Szerintük a kormányzati 4,7 százalékos GDP-arányos hiány a magánnyugdíjpénztári korrekcióval 6,1 százalék lesz, amihez 0,5 százalékpontnyi összeg jön a Gripen-beszerzésekből, így a valódi ESA-hiány 6,6 százalék lesz. Ezt fejelik meg a jegybanki prognózis készítői ez 1,2 százalékos feltételezett hiánytúllépéssel, valamint a módszertani bizonytalanságok miatt (autópálya-építés könyvelési módszere) adódó további 1,1 százalékkal. Összesen tehát 7,8-8,9 százalékos ESA-módszertannal számított államháztartási hiánnyal számol.


A Gripenek elszámolásával kapcsolatos problémát a pénteken megjelent kormányzati jelentés is említi. Azonban azt pusztán adminisztratív lépésnek tartják, s annak mértékét – két éven keresztül – 0,3 százalékra becsülik.


Nem hisznek nekik


Nem nagyon hisz a piac a kormánynak – summázható a FigyelőNet által megkérdezett elemzők véleménye. Barcza György, az ING elemzője szerint az a kérdés, hogy elhisszük-e a kormánynak, hogy két év alatt 300 milliárd forinttal csökkenti az államháztartás hiányát. Ugyanis ez jelentős szerkezeti átalakítást igényel, bár egyelőre az sem tudható, hogy az alapfeltételek – például a jövő évi hiánycél – teljesülnek-e. Mindez 2006 közepén dől el, vagy inkább a 2007-es büdzsé benyújtásakor – mondta az elemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik