Az Országgyűlés szociális bizottsága keddi budapesti ülésén támogatta Béki Gabriella, SZDSZ-es képviselő módosító indítványát, és ez alapján azt javasolja a parlamentnek, hogy az úgynevezett babakötvény kiegészítő támogatása 30 ezer forint helyett 42 ezer forint legyen. Az induló összeg 40 ezer forint marad.
A módosítás értelmében tehát a második és a harmadik állami utalás a Start-számlára nem 30-30, hanem 42-42 ezer forint lenne. A szaktestület támogatta azt a javaslatot is, amelynek értelmében a pénzintézetek maximum nem egy, hanem legfeljebb 0,5 százalékot vonhatnának le évente a számlákról jutalék, vagy más egyéb címeken.
Mátrai Márta, a testület fideszes elnöke az MTI-nek elmondta: döntöttek arról is, hogy a következő ülésen közös módosító indítványt fogadnak el. Ennek értelmében a 18. évét elért fiatal a számlán összegyűjtött pénzt a többi közt tanulásra, lakhatásra, vállalkozásra vagy a gyermekvállalás feltételeinek megteremtésére fordíthatja. Továbbá, mint mondta, hagynának „kiskaput” is. E szerint egyéb, jogszabályban meghatározott célra is felhasználható lenne a Start-számlán összegyűjtött pénz.
