A megállapodást a kormányfő, az illetékes Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) államtitkára, valamint hét kereskedelmi és fogyasztóvédelmi szervezet képviselője írta alá a Parlamentben. A miniszterelnök rámutatott: eddigi tárgyalásaik alapján a kereskedelmi életben meghatározó érdekképviseletek partnerként viszonyulnak a kormány szándékaihoz, és eszközeikkel segíteni fogják, hogy az áfacsökkentés valóban árcsökkentést jelentsen január elsejétől.
Mesterházy Attila, az ICSSZEM politikai államtitkára elmondta: kifejezetten feketelistát nem kívánnak összeállítani az árcsökkentést be nem vezető vállalkozások esetében, a fogyasztóvédelmi hatóságon keresztül azonban használni fogják a nyilvánosság erejét.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a lépés számításaik alapján mintegy 400 milliárd forintot, a vállalatok beszerzési költségeit érinti majd, ugyanakkor 1,5 százalékkal javítja jövedelmi helyzetüket. A fuvarozók tekintetében az áfacsökkentés azt jelenti, hogy 40-45 milliárd forinttal több marad főleg a magánszemélyeknél, egy része azonban a versenyképességet javítja majd.
A megállapodás szövege szerint a szervezetek részt vesznek a monitoring rendszer kialakításában, és 2006. első félévének végén elemzik a lépés hatásait.
