Belföld

Talál okot a Fidesz, hogy ne kelljen az áfacsalásokat vizsgálni

Papcsák Ferenc szerint addig nem foglalkozhat parlamenti vizsgálóbizottság az ügyekkel, amíg zajlik a nyomozóhatóság eljárása. A képviselők kötelező vagyonosodási vizsgálata a közbizalmat gyengítené – mondta.

Az Országgyűlés igazságügyi bizottságának fideszes alelnöke ezzel indokolta, hogy miért vette le a testület napirendjéről az ezzel kapcsolatos LMP-s kezdeményezést. Papcsák hozzátette, hogy a frakció azért kérte a javaslat tárgyalásának elhalasztását, mert szerintük az indítvány általánosságokat tartalmaz, a vizsgálandó témákat konkrétabban kellene meghatározni. Az LMP korrupcióellenes csomagjáról elmondta, hogy a kormány „eddig is zéró toleranciát alkalmazott e kérdésben”, de személyesen fontosnak tartja ezt az ügyet, így ő megszavazta a tárgysorozatba vételt, a bizottság többsége azonban tartózkodott.

Egy másik LMP-s kezdeményezésre, ami a képviselők kötelező vagyonosodási vizsgálatára vonatkozik, azt mondta: az alkalmas arra, hogy tovább gyengítse a közbizalmat. Ezt az indítványt sem vették tárgysorozatba a bizottság csütörtöki ülésén. Szerinte a parlamenti pártokkal azt kell megvitatni, hogy a képviselők foglalják köziratba vagyonnyilatkozatukat, így az „biztosan a valóságot tükrözné és végrehajthatóvá tenné az okiratot”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik