Gazdaság

4,1 milliárdos beruházás a Dunaferrnél

Megkezdődött kedden a Dunaferr III-as kokszoló blokkja második ütemében felújított kokszolórész felfűtése. A blokkrész befejezéshez közeledő rekonstrukciója és a hozzá kapcsolódó feladatok megvalósítása 4,1 milliárd forintba került.

A III-as kokszolóblokk két ütemben elvégzett teljes felújítására összesen 7,7 milliárd forintot költ a Dunaferr – közölte a Dunaferr PR-menedzsmentjének vezetője.

Várkonyi Zsolt elmondta: a beruházás eredményeként 2006. március végétől teljes kapacitással működik majd a kokszolóblokk, és évente 830-850 ezer tonna szárazon oltott kokszot állít elő. Ez a mennyiség elegendő lesz a Dunaferr Rt. két nagyolvasztójának teljes kohókokszszükséglete kielégítésére.

A munkálatok befejezésére a tulajdonos a Donbass Ipari Szövetség érdekeltségébe tartozó ukrán Azovimpex Ltd.-vel kötött fővállalkozói szerződést. A kokszolóblokk átépítési munkálatainak elvégzésével a fővállalkozó a Hungaro Invest 2000 Kft.-t bízta meg, a rekonstrukcióhoz kapcsolódó egyéb munkálatok elvégzésébe pedig a Dunaferr vállalatcsoporthoz tartozó cégek, illetve hazai vállalkozások is bekapcsolódtak – mondta el a PR-menedzsment vezetője.

A teljes kapacitás elérését követően az I. és a III. kokszoló 1 millió tonna koksz termelésére lesz képes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik