A pénzügyminiszter a Nap-keltében elmondta, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) igazgatósága még a héten foglalkozik ezzel a kérdéssel. Tájékoztatása szerint a képviselők az ÁPV Rt. kijelölt helyiségében titoktartási kötelezettség mellett ismerhetik majd meg a dokumentumokat. A titoktartási kötelezettségre azért van szükség, mert a dokumentumok egyes elemei olyan témákat érintenek, amelyek nem nyilvánosak, hiszen a repülőtér például nemzetbiztonságilag védett objektum.
A pénzügyminiszter elmondta, hogy eddigi információi szerint a német Hochtief megsértette azt a nyilatkozatot, amelyet mindhárom pályázó aláírt, és kizárta, hogy a tendert követően perelhetik az eljárást. Ezt a dokumentumot a Pénzügyminisztérium eljuttatta a bírósághoz, hogy ezt is mérlegelni tudja a német cég keresetének megítélésekor.
Donatella Gasser, a Hochtief szóvivője korábban elmondta, hogy beadták keresetüket a Fővárosi Bíróságon, mert álláspontjuk szerint a BAA nem teljesítette a pályázati kiírásban rögzített pályázati feltételeket. Gasser részletekről nem tudott beszámolni, mert „szeretnének időt adni” a bíróságnak arra, hogy érdemben megvizsgálhassa keresetüket.
