Maxim László alezredes, a vasvári rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: vizsgálják az ügyet, de a plébánost egyelőre még csak ezután hallgatják ki gyanúsítottként. Ha beigazolódik a bűnössége, három év szabadságvesztést is kiszabhat rá a bíróság – tette hozzá.
Dóka Ferenc plébános sajnálja a történteket, a tettlegességet maga is elítéli, és ezért hajlandó bocsánatot kérni. Ugyanakkor elmondta azt is: hosszabb ideje megromlott a kapcsolat közte és a sértett között, aki sekrestyésként dolgozott a plébánián.
“Többször kijelentette, hogy ki fog készíteni, (…) több ízben feljelentett a püspökségen, mindent elkövet, hogy engem innen elüldözzön, ellenem hangolja a község lakóit” – mondta.
A plébános hozzátette: a hosszabb ideje benne felgyűlő feszültség miatt veszíthette el béketűrését, amit nagyon sajnál. Tisztában van a következményekkel, “jöjjön, aminek jönnie kell” – fogalmazott.