Egyikük, a finommechanikai termékek gyártásával foglalkozó Norma BV Székesfehérvár mellett bérel csarnokot pótalkatrészek gyártására várhatóan a jövő év felétől. A beruházás értéke 2-2,5 millió euró lesz.
A másik cég, a habszivacsot előállító Sidijk BV pedig Pécs környékén zöldmezős beruházással hoz létre gyártóüzemet, 2 millió eurós befektetéssel.
A DBH közreműködésével az elmúlt 11 évben 75 millió euró holland működőtőke érkezett Magyarországra 2.500 új munkahelyet teremtve ezzel – közölte Erdei.
Beszámolt arról, hogy társasága tavaly 600 millió forint árbevétel ért el, ami az idén 100 millió forinttal nő. Az árbevétel kevesebb, mint negyede a befektetés-fejlesztési üzletágból, a többi pedig magántőke-befektetésekből adódik. Jövőre a DBH 1 milliárd forintos forgalmat tervez – tette hozzá a cég vezetője.
Rétfalvi György, az ITDH Kht. vezérigazgatója elmondta, hogy Magyarországon a nagy zöldmezős beruházások ideje lejárt, most már inkább a közepes és a kis beruházások kerülnek középpontba.
