A kormány november végén döntött arról, hogy a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Rt.-nek lehetőséget ad legfeljebb 10 százaléknyi, jelenleg állami tulajdonban lévő Mol-részvény két részletben történő megvásárlására a tőzsdei árhoz igazodó áron.
A Mol az egy hónappal ezelőtti megállapodás értelmében két lépcsőben hívhatja le az opciót. Az első időszakban, 2005. december 10-e és 30-a között a Mol az összes részvényéhez viszonyítva legfeljebb háromszázaléknyi részvényt hívhatott volna le. A második opciós időszak 2006. május 1-jétől október 27-éig tart, ez idő alatt a vételi opciót a megmaradó teljes pakettre gyakorolhatja az olajtársaság.
A számítások szerint, amennyiben a Mol lehívja az első időszakban, azaz az év végéig lehetséges, az összes részvény 3 százalékát kitevő csomagot, legalább 69,15 milliárd forint bevétele keletkezett volna az ÁPV Rt.-nek. A Mol összes részvényének 11,7 százaléka van állami tulajdonban.
Az állami tulajdonú részvénycsomagból fennmaradó részt a későbbiekben kisbefektetőknek kínálja fel a privatizációs szervezet belföldi nyilvános értékesítés keretében.
