Foci

Növelte előnyét az élen a Vidi

A Monicomp Liga 10. fordulójának vasárnapján a Videoton 2-1-re győzte le a Paks együttesét.

Mezey György kénytelen volt kihagyni csapata meccsét, mivel le kellett töltenie a Pápán összeszedett eltiltását.

Az első félidőt a Vidi kezdte jobban, a mezőnyfölény pedig a 11. percben érett góllá, a jobb szélről Gosztonyi cselezte be magát a kapu elé majd ballal lövésre vállalkozott, a labda az egyik védő lábán megpattanva landolt a paksi hálóban, Csernyánszki kapus verve volt.

Ezt követően kissé visszavettek a hazaiak a tempóból és átengedték a terepet a vendégeknek, ez pedig a 21. percben majdnem megbosszulta magát, Montvai azonban üres helyzetben Bozsovicsba lőtte a labdát. Még mindig inkább a paksi gól volt benne a levegőben, ugyanakkor a játékrész hajrájában Alves cselezte be magát a tizenhatoson belülre, buktatták, a megítélt büntetőt pedig magabiztosan értékesítette – 30 éves klubcsúcsot állított be így, mivel az elmúlt öt meccs mindegyikén betalált.

Fordulás után feljavult a Paks játéka ez pedig jót tett a meccsnek, itt is, ott is akadtak helyzetek, a cserék ráadásul felpörgették a kissé alábbhagyó iramot. A hajrához közeledvén Alves dönthette el volna végleg a találkozó sorsát, előbb Csernyánszkiba lőtt, majd Mutumba passza után találta el a kapufát, a kipattanót pedig nem tudta a földön fekve befejelni.

A 86. percben aztán Böde cselezte be magát a tizenhatoson belülre, Lipták buktatta, a megítélt büntető pedig Éger értékesítette. Későn jött azonban a paksi feltámadás, így a meccs képe alapján a Videoton megérdemelten nyerte meg a mérkőzést és továbbra is az élen áll a Monicomp Ligában.

Eredmény:
Videoton – Paks 2-1 (Gosztonyi 11., Alves 43. – 11-esből ill. Éger 86. – 11-esből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik