Gazdaság

Megszűnik a Nap-nyugta

Folynak a tárgyalások, s akár már idén megköthetik a szerződést az MTV és a Nap-kelte vezetői. Az elképzelés szerint újabb két évig maradna a Nap-kelte.

Még az idén módosíthatják a Magyar Televízió (MTV) Rt. és a Napkelte műsorok szállítója közti szerződést, s meg van az esély arra is, hogy újabb két évig a Nap-kelte maradjon a közszolgálati televízió reggeli adása – írja a Napi Gazdaság.


A Gyárfás Tamás tulajdonában lévő ST Plusz Kft. és az MTV között 2006 decemberében jár le a szerződés, és a tárgyalások jelenlegi állása szerint nagy esélye van annak, hogy azt legfeljebb további két évvel meghosszabbítják. Fischer András, az MTV üzlet- és termékfejlesztési igazgatója szerint ez mindkét fél érdeke. Ezzel az MTV ugyanis biztosítja magának a reggeli műsort, s mivel a beszállító is biztonságban érzi magát, esély van a fejlesztésre.


Az ST Plusz a későbbiekben is ingyen adja át az MTV-nek a műsort, aminek fejében értékesítheti a reklámidőt – írja a gazdasági napilap. Ennek kapcsán ugyanakkor némi változás várható: idővel megszűnik a Nap-nyugta, de az ST Plusz a Nap-kelte utolsó fél órájában a rendelkezésre álló hatperces reklámidőből csak három percet használ fel. Ezzel ugyanis az MTV-nek lehetősége nyílik, hogy 9 órakor reklámot sugározzon. Ezzel kompenzálnák a Nap-keltében sugárzott, az MTV által adott Híradó adásidejére eső reklámidőt, ezt ugyanis az MTV értékesíthetné, amiről viszont a köztelevízió lemond.


További módosítás, hogy az érvényben lévő szerződés szerint a felek kezdetben adásonként 2,2 millió forintról, később pedig 500 ezer forintról állítottak ki számlát egymás között a barternek nevezhető ügyletről – áll a lapban. Az azonban nem derült ki, hogy mi képezte a számlák alapját. Az ügyletet az Állami Számvevőszék és az MTV felügyelőbizottsága is kifogásolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik