Gazdaság

Kis javulás

Bár a folyó fizetési mérleg hiánya dagad, a gazdaság finanszírozási helyzete némileg javul.

Az óév harmadik negyedében 1,7 milliárd euró hiány keletkezett a folyó fizetési mérlegben, vagyis 0,3 milliárddal több, mint egy évvel korábban. Látszatra az első háromnegyed éves mérleg is romlást jelez, hiszen 5,3 milliárd euró mínusz áll a tavalyelőtti 4,8 milliárddal szemben.


Kis javulás 1

A hiányok euróértékének ez az összehasonlítása azonban torzít: 2004. május elseje óta fizetjük az EU-tagdíjat, de eközben számottevően nőttek az uniós támogatások is. A kimutatások szerint előbbi a folyó mérleget rontja, utóbbi viszont azonkívül, az úgynevezett tőkemérlegben jelenik meg. Ez – a jegybanki adatokból kivehetően – negyedévenként mintegy 150 millió euró eltérést okoz. Ha a folyó fizetési és a tőkemérleget együtt szemléljük – vagyis a külfölddel szembeni úgynevezett nettó finanszírozási képességet nézzük -, akkor a tavalyi első háromnegyed évben már „csak” 4,8 milliárd euró hiány áll az egy évvel korábbi azonos időszak 4,9 milliárdjával szemben.

Emellett a külföldi finanszírozás GDP-hez viszonyított aránya csökkenésnek indult: ez a 2003. évvel összehasonlítva is igaz (lásd a grafikont), de a harmadik negyedévre is, amikor ez az arány 6,6 százalékra mérséklődött. Ez döntően a csökkenő vállalati eladósodásnak köszönhető. Igaz, az előző negyedévben jókora – és a külső fizetési pozíciót komolyan megterhelő – forrásbevonások történtek, így volt miből finanszírozni a fellendülő beruházást. A külföldiek tőkebefektetései is gyarapodtak, így az adósságot nem generáló tőkeáramlás az első kilenc hónapban nettó 2,5 milliárd eurót hozott, ebből 1,3 milliárdra rúgtak a magyarországi új, közvetlen tőkebefektetések.

Ugyanakkor az államháztartás még több pénzforrást szívott fel, mint 2003-ban, ámbár a tavalyi harmadik negyedévben a „kincstári” forrásbevonás is apadt (a GDP 5,2 százalékára). A lakossági megtakarítás épp hogy csak éledezik, nettó értéke 2004. január-szeptemberben a GDP 1,2 (a harmadik negyedévben viszont csak 0,1) százalékát tette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik