Gazdaság

Mutatványszám

Nem mindenható, de összehasonlításra alkalmas a lakáshitelekre is kötelezően kiszámolandó mutató THM. Fontos az is, ami nincsen benne.

Habár január legelső napjaiban még több hazai pénzintézet ügyfélszolgálatán akadozott az információszolgáltatás a lakáshitelek teljes hiteldíj-mutatójáról (THM), a Figyelő kérdésére múlt hét közepén már az összes nagyobb hazai bank készségesen megküldte azokat az adatokat, amelyeket az év elejétől hatályos jogszabály alapján ki kellett számolniuk. Ezek a hivatalos hirdetményeikben is megjelentek, ráadásul egyes intézmények – így az OTP és az Erste is – egymásra licitálva helyeztek üzembe THM-kalkulátorokat a honlapjukon.


Mutatványszám 1

Januártól ugyanis az ügyfelek törlesztési terheit számszerűsíteni és összehasonlítani hivatott mutatót már nem csak a három hónapnál hosszabb futamidejű fogyasztási hitelekre, hanem más lakossági kölcsönök – így a lakáshitelek, jelzálogkölcsönök – esetében is fel kell tüntetni (lásd külön). A bankok mentségére szolgál, hogy nem maradt sok idő a bevezetésre, hiszen a hosszas vita után elfogadott kormányrendelet végső szövegének december 6-i megjelenése után úgy volt szűk egy hónapjuk a számítógépes és lebonyolítási rendszerek átalakítására, hogy közben a szokásos év végi teendők mellett, a karácsonyi és újévi ünneplés közepette kellett ezzel foglalkozni. „Kegyelmi idő” azonban sem piaci, sem hatósági szempontból nem maradt: az ügyfelek igénylik az adatot, a felügyelet pedig türelmi idő nélkül fel fog lépni a THM-et nem közlő hitelintézetekkel szemben.

TÉVHITEK. A THM kétségtelenül összemérhetővé teszi a konstrukciókat. Egyértelmű jelzést ad az ügyfeleknek a kezelési és egyéb költségek dzsungelében, megmutatja, hogy a hangzatos hirdetések között melyik ajánlat az előnyösebb. A táblázatok alapján az például rögvest kitűnik, hogy az államilag támogatott jelzáloghitelek – legalábbis az új lakásvásárlások esetében – bizony „befogják” a nagyobb kockázatot hordozó devizás versenytársakat.


Mutatványszám 2

Az is nyilvánvaló azonban, hogy a THM-hez számos tévhit kapcsolódik. „Csak akkor tudom, hogy az Erzsébet hídon, vagy a Petőfi hídon jutottam volna el gyorsabban a célomhoz, ha mindkettőn egyszerre mentem volna át” – igyekezett eloszlatni ezzel az érzékletes példával a mutató „mindenhatóságához” kapcsolódó legfontosabb félreértést az egyik nagy kereskedelmi bank névtelenséget kérő szakértője. A THM ugyanis – bár kétségtelenül pontosabb képet mutat a kamatnál a hitel áráról, és összehasonlíthatóvá is teszi a különböző ajánlatokat – mégiscsak „statikus”, vagyis egy adott időpillanatra érvényes. Márpedig egy sokszor 15, 20 éves futamidőre felvett kölcsönnél sok minden változhat: a hitel pontos árát pedig csak a törlesztés befejezésekor lehet felmérni. Erre a jellemzőjére egyébként a bankoknak külön fel kell hívniuk az ügyfelek figyelmét.

Először is fontos tudni, hogy a THM sem a kamat, sem pedig az árfolyamok jövőbeni változásainak kockázatát nem tartalmazza. A hitelfelvételkor megállapított mutatószám ugyanis csak az első kamatperiódus végéig érvényes, márpedig – konstrukciótól függően – a bankok akár 3-6 havonta is változtathatják a kamatot. A devizakölcsönök esetében ugyanez a helyzet, hiszen a THM az árfolyam esetleges megváltozásával kapcsolatban semmilyen információt nem hordoz, ami a hosszú futamidő miatt bizony előre nem látható kockázatokat rejt magában. A szerződésekben a mutatót legfeljebb tíz napnál nem régebbi kurzuson kell kiszámolni, a THM a forintban való törlesztés miatt, a folyósítási és a törlesztési árfolyam közötti árrést tartalmazza csak.

Mi a THM?

Olyan százalékos adat a teljes hiteldíj-mutató (THM), amely a kamat mellett tartalmaz minden, banktól eredő költségelemet, vagyis a kezelési költséget, továbbá a hitelbírálat, az értékbecslés, a felülvizsgálat, valamint a helyszíni szemlék díját, új elemként pedig a devizahiteleknél a vételi és eladási árfolyam különbségét is. Nem tartalmazza a mutató a késedelmes, vagy nemfizetés miatt felmerülő költségeket. Ugyancsak kimaradtak belőle azok a díjak, amelyeket az ügyfél nem a banknak fizet, így a közjegyzői díj, a földhivatali illeték, a tulajdoni lap kikérésének díja, továbbá a biztosítási és garanciadíj. A bankoknak a hitel kamatával és bármilyen egyéb költségével megegyező méretben és megjelenítésben kell feltüntetniük a THM-et is, néhány összegre és futamidőre konkrét adatokat is közölve. A hirdetésekben egy standard hitelre – 5 millió forintos hitelösszegre, 20 éves futamidővel – kell feltüntetni az adatot.

ÉRTELMEZÉS. „Ha én vennék fel hitelt, nem csupán a THM-et nézném” – hívja fel a figyelmet Szabó Aladár, az MKB Bank főosztályvezetője arra, hogy a mutató ugyan összehasonlíthatóvá teszi a konstrukciókat, de az alacsonyabb számadat nem feltétlenül fejezi ki azt, hogy az egyben olcsóbb, vagy előnyösebb is a felvevő számára. Elsősorban ugyanis egy matematikai függvényről van szó, amely a bank által az ügyfélnek hitelezett pénz használati díját összesíti, így azonos THM mellett is eltérőek lehetnek a törlesztő részletek, sőt az alacsonyabb THM sem mindig azt jelenti, hogy olcsóbb is a hitel. Egy halasztott tőketörlesztésű konstrukció esetében például a THM ugyan alacsonyabb, mint a hasonló futamidőre felvett normál kölcsön, de az ügyfél által fizetett kamattömeg a futamidő folyamán nagyobb, hiszen – éppen a halasztott tőketörlesztés miatt – hosszabb ideig használja a bank pénzét. Ugyanez a helyzet az életbiztosítással egybekötött kölcsönökre, amelyek esetében a THM alacsonyabb, a fizetett kamat pedig több, mint a futamidő során végig azonos nagyságú törlesztő részlettel, azon belül pedig csökkenő tőke- és növekvő kamattartalommal számolt úgynevezett annuitásos hiteleknél. Éppen ezért Szabó Aladár azt ajánlja, hogy az ügyfelek a THM mellett hasonlítsák össze a törlesztő részletek nagyságát is, vegyék figyelembe, hogy milyen gyakran változhat – a kamatperiódusok miatt – a kölcsön kamata, milyen kockázatokat hordoz az euró-forint árfolyam változása a futamidő alatt. Nem árt végiggondolni azt sem, hogy miként számolják, és milyen gyakran változtatják a pénzintézetek a kezelési költségeket, a futamidő során ugyanis ez a tényező is módosulhat. 


NET: További részletek „THM-mustra” címmel a FigyelőNeten (www.fn.hu)


Ajánlott videó

Olvasói sztorik