Fellazult tételben fogalmazódott meg a világ – dalolta volt Bereményi Géza szövegét Cseh Tamás a hatvanas-hetvenes évek fordulójáról. A francia író, Jean-Claude Carričre könyve erről a történelmi pillanatról szól. Az utópia éveinek nevezi, s az alcímben így pontosít: 1968-1969, New York-Párizs-Prága-New York. Majd hozzáteszi: virág, macskakő, tank. A régi naplójegyzetekből lett könyv úgy nyit, hogy a Flower Powert idézi, a virágok hatalmát, Marc Riboud legendássá lett fotóját, amelyen virágot lobogtató lány néz farkasszemet némely marcona sisakosokkal. A folytatás aztán valóban pontosabbá teszi ezt a nyitányt, nem utolsósorban a prágai epizódokkal.
A szerző nemcsak író, több színmű szerzője – s ekként például Peter Brook munkatársa -, hanem forgatókönyvíró is. Bunuellel többször dolgozott, de Formannal, Malle-lal is, Kundera regényének, A lét elviselhetetlen könnyűségének filmre vitelében szintén részt vett. Az idézett dal említette távoli bölcseknek régi bámulója, több munkáját nekik, a hindu gondolkodásnak szentelte. S társszerzője volt az egyik legmulatságosabb lexikonnak, amely a butaság és közhely-tenyészet példatárát foglalta enciklopédikus betűrendbe.
Mi is volt „a fellazult tétel” háttere? Carričre szerint az, amit ma hajlamosak vagyunk feledni: a hidegháború és az atomhalál. A két szembenálló nagyhatalom nukleáris ütőereje éppen kilencvenszer volt képes megsemmisíteni minden emberi életet a földön. Szemében hasonlított ez a világvége-hangulatban élő korai kereszténység éveihez, azzal a különbséggel, hogy ami akkor puszta képzelet volt, a hatvanas évek végén valóságos veszélyként rémlett föl. Köznapi és történeti valóságként pedig, béketüntetők New York-i virága és diáklázadók párizsi macskaköve után az újra bevonult szovjet tankok Prágájában ezt rögzíti a francia író: bölcselők, államférfiak, művészek Közép-Európáját jó két évtizede bekebelezte egy ideológiai szörnyeteg, s ehhez ma, „1968-ban semmi kétség nem fér”.
Jean-Claude Carričre: Les années d’utopie. Plon, Párizs
