Aligha az idei szezonra emlékeznek majd vissza a legszívesebben öregkorukban az amerikai baseballcsapatok sztárjai. Amikor például a Texas Rangers július közepén elutazott Oaklandbe, hogy megmérkőzzön a helyiekkel, a négy napon át tartó meccs mindössze 88 ezer nézőt vonzott a kétszer ekkora befogadóképességű McAfee stadionba, pedig az Oakland A’s a bajnokság legjobbjai közé tartozik. Arizonában a Diamondbacks annak ellenére is 20 százalékkal kevesebb ember előtt játszott ebben az idényben, mint a tavalyiban, hogy saját divíziójában az élre került. A baseball liga 30 klubjának közel a fele tapasztalja az idén a nézőszám csökkenését.
Üres helyeket azonban korántsem csupán baseballmeccseken látni manapság az Egyesült Államokban. Június végéig a rockkoncertekre is 12 százalékkal kevesebb jegyet adtak el, mint a múlt év azonos időszakában. Még Eminem iránt is lankad az érdeklődés: a rapper legújabb turnéján nem egy városban csak félig telt meg az aréna. Emellett a nyár első felében az Egyesült Államok több régiójában is gyengült a vidámparkok látogatása. A régóta szenvedő mozikban pedig 9 százalékkal estek a jegyeladások.
DIGITÁLIS KORSZAK. Hol maradnak az emberek? A szórakoztatóipari cégek olyan tényezőkkel magyarázzák a nézőszám zsugorodását, mint a rossz időjárás és az üzemanyagok drágulása. Nem titok az sem, hogy az elmúlt években végrehajtott – gyakran meggondolatlan – jegyáremelések szintén sokakat távol tartanak. Ágazati szakértők azonban mindezeken túl egy markánsabb trendet is érzékelnek: nevezetesen a fogyasztói magatartás megváltozását. A digitális korszak beköszöntével a legtöbb amerikai háztartásban van már DVD-lejátszó, rohamosan terjed a szélessávú internet, tömegével jelennek meg az új videojátékok, és közel négyszáz digitális tévécsatorna közül lehet választani. Ilyen kínálat mellett a fogyasztók vég nélkül szórakozhatnak „begubózva” a saját nappalijukban.
A hatások persze nem mindenütt jelentkeznek egyformán. Las Vegasban az olyan sztárok, mint Elton John vagy Céline Dion továbbra is telt házas koncerteket adnak. A broadway-i előadásokra özönlenek a turisták. Töretlen néhány sportág népszerűsége is, így a Nascar autóverseny-sorozaté vagy profi kosárlabdáé, olyannyira, hogy az utóbbi a múlt szezonban egyenesen nézőrekordot döntött. Más területeken viszont a technológiai újdonságok és az ízlés változásának a kombinációja folytán egyre nehezebb kimozdítani az embereket a fotelből.
A fogyasztói mentalitás átalakulása mára olyan egyértelmű tendenciává vált, hogy az a közvélemény-kutatások eredményeiben is tükröződik. A Parks Associates cég felmérése szerint az internethasználók körében moziba 42, koncertre pedig 46 százalék vágyik kevésbé, mint öt éve, miközben 28 százalékuknál nőtt a hajlandóság arra, hogy DVD-t kölcsönözzenek.
 |
|
Üresedés
VIDÁMPARKOK. A Paramount szórakoztatóparkjaiban a látogatók száma eddig 3 százalékkal marad el a tavalyitól, és a Disney néhány parkjának is rosszabbul megy. ROCKKONCERTEK. Az első félévben 12 százalékkal visszaestek a jegyeladások, még Eminem és a hozzá hasonló élvonalbeli sztárok sem lépnek föl mindenütt telt ház előtt. BASEBALL. A tavalyi nézőrekord után 2005-ben a legfelső osztály, a Major League 30 csapatából 14-nél – köztük a legjobbaknál is – kevesebben kíváncsiak a meccsekre. MOZIK. Hiába a szuper-produkciók, az idén eddig 9 százalékkal csökkent az egyesült államokbeli mozik látogatottsága. |
|
 |
 |
|
ONLINE ZENE. A koncertszervezők életét a digitális zeneforgalmazás is keseríti. A fájlcserélő hálózatok, az internetes előfizetések és az Apple rendkívül népszerű iTunes online zeneáruháza révén az emberek olyan kevésbé ismert előadók számait is megszerzik, akiket korábban nem is hallottak. „Rengeteg zenéhez lehet hozzájutni, úgyhogy a népekben kisebb a késztetés arra, hogy hagyományos koncertekre járjanak” – mondja Ryan Schreiber, az online zenével foglalkozó Pitchfork magazin főszerkesztője.
Ezzel együtt nem lehet minden bajért az otthoni szórakozást okolni. A moziláncok, a koncertszervező irodák, a baseballcsapatok és mások saját maguk is fokozták a gondjaikat azáltal, hogy a konkurencia erősödése közepette drasztikusan emelték áraikat. Tavaly a koncertjegyek 12 százalékkal, átlagosan 59 dollárra drágultak – azóta csökkennek is az eladások. A vidámparkokat fenntartó társaságok – mint a Walt Disney vagy a Paramount-parkokat működtető Viacom – rendszeresen emelik az áraikat. A moziláncok a magas ingatlanköltségek miatt az elmúlt tíz évben 49 százalékkal drágítottak; a jegyek ma átlagosan 6 dollárba kerülnek, így egy négyfős családnak a snackkel és az üdítővel együtt 60 dolláros kiadással kell számolnia, ha meg akar nézni egy filmet.
Egyes szórakoztatóipari cégek máris áraik mérséklésével igyekeznek visszacsalogatni a tömegeket. A Clear Channel Communications, a legnagyobb amerikai koncertiroda a felére, 40-ről 20 dollárra akarja leszállítani az állójegyek árát, abban bízva, hogy az eladások növekedése révén megtérül a lépése. A jelenleg futó Eminem-turnéval kapcsolatban a cég nem nyilatkozott ugyan, de ágazati bennfentesek szerint egyes helyeken 90-ről 69 dollárra vitte le a legdrágább jegyek árát. Van, ahol csak a szokásos áremelés marad el. Az Egyesült Államok-szerte 3500 termet működtető AMC mozihálózat az idén nem drágított, sőt, ingyen pattogatott kukoricát és üdítőt ad azoknak a gyerekeknek, akik a szüleikkel együtt megnézik a March of the Penguins című természetfilmet. A Universal Studios hollywoodi vidámparkja júliusra is kiterjesztette azt az eredetileg szezon eleji akcióját, amelyben minden eladott belépő mellé egy ingyenjegy jár. A Los Angeles Dodgers baseballcsapat pedig, bár a szezon elején nem lehetett panasza a jegyeladásokra, minden kedden General Motors-autókat sorsol ki a nézők között.
Az ilyen marketingfogások kétségkívül segíthetnek a nézők visszaszerzésében. Gary Bongiovanni, a Pollstar zenei magazin szerkesztője szerint néhány előadó már több ember előtt koncertezik, mint korábban. Ha Hollywood az év végéig megrázza magát, az segíthet a mozikon, a baseballcsapatok pedig abban reménykedhetnek, hogy izgalmas lesz a rájátszás. A Rolling Stones, Paul McCartney és a U2 küszöbön álló turnéin bizonyosan minden jegy elkel majd, hiszen ezek a legendás előadók több korosztályt vonzanak. Úgy tűnik azonban, hogy amennyiben nem a legmagasabb színvonalú látványosságról van szó, ma már sokan szívesebben maradnak otthon.